Hatalmas sebességkorlátozás jön az autópályákon

100 km/h tábla kresz
Vágólapra másolva!
Általános nappali sebességkorlátozást vezetnek be a hollandiai autópályákon, március 16-tól 100 km/h a megengedett legnagyobb sebesség.
Vágólapra másolva!

Március 16-tól a holland autópályákon már legfeljebb csak

100 km/h-val lehet majd autózni reggel 6 és este 7 között

- írta az Infostart.

Az új sebességhatárt jelző közlekedési táblákat

március 12-től kezdik el kihelyezni, a már kint lévő táblák azonnal érvényessé is válnak.

A 30 km/h-s nappali sebességcsökkentéstől azt várják, hogy jelentősen mérséklődik a közlekedés szén-dioxid-kibocsátása. Hollandiában már eddig is sok olyan autópálya-szakasz volt, ahol 100 km/h volt a megengedett legnagyobb sebesség.

Az új holland limit Ciprussal holtversenyben a legalacsonyabb egész Európában.

Este hét és reggel hat között továbbra is lehet majd 130-cal menni, de az adatok szerint ez az időszak az ország teljes közlekedésének 8-10 százalékáért felelős csupán.