Új magyar találmány forradalmasíthatja a tankolást az egész világon

benzinkút illusztráció
Vágólapra másolva!
Nagy érdeklődés fogadta a Rollet nevű magyar startup bemutatóját a londoni MOVE-on. Forradalom jöhet a tankolásban.
Vágólapra másolva!

A kontinens legrangosabb mobilitási konferenciáján a jövő közlekedési megoldásait keresik a világ legnagyobb befektetői. Itt mutatták be a fejlesztést, amelyet a debreceni autósok rendszeresen használnak, és Budapesten is egyre népszerűbb.

A Rollet egy automatizált fizetési megoldás, amely attól különleges, hogy a rendszám és bankkártyaadatok egyszeri regisztrálása után az autó válik automatikusan a fizetőeszközzé,

legyen szó parkolásról, tankolásról, vagy bármilyen olyan helyzetről, amikor autózás közben kell fizetni.

Forrás: Shutterstock

- mondta Andy Zhang, a Rollet alapító vezérigazgatója. A megoldás lényege, hogy

nincs többet sorban állás a tankolás után, csak visszahelyezzük a töltőpisztolyt a helyére, visszaülünk a kocsiba, és mire kihajtunk a benzinkútról, a rendszer már a fizetést is lebonyolította.

A londoni MOVE, a startupok globális színpada, ahol a világ legbefolyásosabb vállalataival, befektetőivel és a médiával kerülhetnek közvetlen kapcsolatba az induló vállalkozások.