Drámai változás történt a kerékbilincselésben Budapesten

tilosban parkolás, parkolóőr, büntetés, kerékbilincs
Vágólapra másolva!
Csökkent a szabálytalan járművek elszállítása és az autósokkal szemben kiszabott helyszíni bírság 2019-ben, sőt a Fővárosi Rendészeti Igazgatóság végleg beszüntette a kerékbilincselést.
Vágólapra másolva!

– felelte a Vezess kérdésére a Fővárosi Rendészeti Igazgatóság (FÖRI).

2019-ben

a FÖRI egyetlen autót sem bilincselt le Budapesten.

Ennek azonban nem az autósok megváltozása az oka, egyértelmű koncepcióváltás történt. Még 2018-ban döntött úgy a FÖRI, hogy a probléma konzerválása (a szabálytalanul parkoló autók lebilincselése) helyett inkább az elszállításukra koncentrál.

Forrás: Vezess.hu

A bilincselések számának csökkenésével párhuzamosan megnövekedett 2018-ban az elszállítás.

Forrás: Vezess.hu

Ha viszont azt nézzük, hogy a kerékbilincselések és az ún. lopóautós akciók száma együttesen miként alakult az elmúlt években, egyértelműen csökkenést látni. A tavalyi szám a legkisebb.

Forrás: Vezess.hu

Ma már azokat az autókat sem szállítják el feltétlenül, amelyek akár egy BKV-járat útjában állva akadályozzák a tömegközlekedést.

Ha megoldható, csak arrébb rakják pár méterrel, és egy figyelmeztető/tájékoztató papír hátrahagyásával jelzik a sofőrnek a hibáját,

valamint hogy hol találja a kocsiját. Ez így humánusabb, és ebből is tanulnak az autósok, nem csak a pénzbüntetésből – mondták a Vezessnek.

Fontos megjegyezni: a Fővárosi Önkormányzat köztereseinek szemléletváltása, vagyis a központi bilincselés megszüntetése nem jelenti azt, hogy ma ne kerülhetne szabálytalan járműre kerékrögzítő Budapesten.

A kerületek saját, kisebb rendészetei alkalmazhatják a módszert, és többen szerelnek is bilincset.

Ami a FÖRI által kiszabott helyszíni bírságokat illeti, az elmúlt négy év nagyon látványos csökkenést mutat. 2016 óta szinte a negyedére esett ezeknek a büntetéseknek a száma (2016: 5944, 2019: 1132).