Soha nem látott képességet kap egy mindenki által használt autóalkatrész

napellenző
Vágólapra másolva!
A Bosch olyan napellenzőt fejlesztett ki, amely kitakarja a vezetőt elvakító fénysugarakat, de nem akadályozza a kilátást.
Vágólapra másolva!

Virtuális napellenzőnek nevezi találmányát a Bosch, amely máris

elnyerte a 2020-as szórakoztató-elektronikai szakkiállítás, a CES legjobb innovációnak járó fődíját

- írta a Vezess.

Forrás: Bosch

A virtuális napellenző egy LCD-panel, amely kamera segítségével figyeli a vezető arcára vetülő árnyékot. Mesterséges intelligencia segítségével azonosítja az arcot, és azon belül a főbb testrészeket – az orrot, a szájat és persze a szemeket. Ezek után a rendszer úgy sötétíti el a folyadékkristályos panel egyes szekcióit, hogy a szemre árnyék vetüljön, máshová viszont ne – így a panel a lehető legkevesebbet takar ki a forgalomból, illetve a környezetből.

Forrás: Bosch

Egyelőre nem tudni, hogy a Bosch mikor szeretné sorozatgyártásba küldeni az alkatrészt, iparági pletykák szerint mindenesetre van már iránta érdeklődés az autógyártók részéről.