Új extrát tettek kötelezővé az autókban, mindenkit meg fognak adóztatni vele

fcm
Vágólapra másolva!
Január elsejétől kötelező az EU területén értékesített új személyautókban az FCM (Fuel Consumption Monitoring) rendszer, ami rögzíti az egyes autók tényleges fogyasztását.
Vágólapra másolva!

A nemrég az NEDC helyett bevezetett WLTP-szabvány a reálishoz közelebbi fogyasztásértéket eredményez, de ez még nem elég az Európai Uniónak. 2020. január elsejétől (2021. január 1-ig kapnak haladékot a Euro6d-Temp-ISC / Euro6d-ISC szerint homologizált autók)

az összes újonnan értékesített személyautóban ott kell lennie az FCM (Fuel Consumption Monitoring) rendszernek, amely rögzíti minden egyes autó fogyasztását,

legyen szó belső égésű vagy villanymotorral hajtott példányról - írta az Automotor.hu.

Ezzel párhuzamosan a fedélzeti fogyasztásmérők pontossága is emelkedik, hiszen azoknak ötszázalékos határon belül kell maradniuk a tényleges értékhez képest. Noha a fogyasztás fedélzeti rögzítését már jogszabály írja elő, egyelőre még nem tudni, mire fogják azt használni.

A legvalószínűbb forgatókönyv szerint a műszaki vizsgák alkalmával olvassák majd ki ezeket a tárolókat,

az így kapott értékeket EU-s szinten összesítve határozzák meg az autók tényleges fogyasztását, és valószínűleg ezt veszik majd figyelembe az autógyártók flottafogyasztásánál.

Az is valószínű, hogy hosszú távon ez, mármint a reális és nem a WLTP-fogyasztás lesz a CO2-alapú adózás kiindulási alapja,

illetve ez (a kWh-fogyasztás) lehet a villanyautók adóztatásának alapja is. Az FCM rendszer nagy vesztesei a hálózatról tölthető hibridek lehetnek, amelyeknél a WLTP-értékben csak a folyékony-üzemanyag fogyasztása jelenik meg, az áramé nem, az FCM azonban mindkettőt rögzíti – és így sokkal magasabb lesz a gyakorlati fogyasztásuk.