Hamar helyreállhat a járvány után a használtautó-piac

használtautó kerekedés
Budapest, 2013. szeptember 7. Autókereskedő egy autót mutat egy érkelődőnek a Fővárosi Autópiacon, a XIX. kerületi Nagykőrösi úton 2013. szeptember 7-én. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Világszerte megtorpant a használtautó-piac, de az elemzések azt mutatják, hogy az autók értéke stabil marad.
Vágólapra másolva!

Nyolc esztendőn keresztül tartó, folyamatos emelkedés érhet véget a használtautó-piacon a koronavírus miatt, a használt autók iránt is visszaesett a kereslet. 2012 óta évről évre több használt autó cserélt gazdát hazánkban, 2019-ben pedig már a 800 ezres határt is átlépte a piac: januártól december végéig összesen 810 920 gépkocsi került új tulajdonoshoz.

Ugyan az első két hónap is erősen indult 2020-ban, ez a tendencia egyik pillanatról a másikra megváltozott.

Továbbra sem állt meg az élet, de jelentősen csökkent az értékesítések száma

- áll a DasWeltAuto közleményében.

Forrás: MTI/Kovács Tamás

Elemzések alapján ezen a területen – a korlátozások feloldása után – gyorsan helyreállhat azonban a rend, bár megközelítőleg 2-3 hónap múlva lehet pontos tájékoztatást adni a jövőképről. A piac alakulását ugyanis jelentősen befolyásolja, hogy meddig tartanak a kijárási korlátozások, mennyire hatékonyak a költségvetési és gazdaságpolitikai intézkedések, és az is meghatározó tényező, hogyan tudják kiszolgálni az európai autógyárak a vásárlói igényeket.

A tapasztalat az, hogy

a vevők jellemzően elhalasztották a vásárlást, most alapvetően a kényszereladások mozgatják a piacot, így egy-két autó jócskán áron alul találhat új gazdára.

Amennyiben nem húzódnak el sokáig a korlátozások, és V-alakú válságról beszélhetünk, akkor rövid időn belül – akár

már a harmadik, negyedik negyedévben visszatérhetnek a piacon megszokott értékesítési számok.

Persze, akadnak borúlátóbb jóslatok is, például U- vagy L-alakú válság esetén hosszabb ideig tarthat, amíg rendeződik a helyzet, de ezek a használtautó-piacra már az újautó-piacról áttérő vásárlók miatt kisebb hatással lesznek.

A válság lefutásának forgatókönyveitől függetlenül a fiatal használt autók értéke várhatóan általánosságban nem csökken,

bár országonként eltérő lehet az árak alakulása. Az Egyesült Királyságban akár már az év végére helyreállhat a rend, és várhatóan Németországban is gyorsan rendeződik a gazdaság.

Ugyan a franciák, az olaszok és a spanyolok nehezebben lábalhatnak ki a krízisből, a használtautó-piacot náluk is kevésbé érinti majd a recesszió, és az esetükben is legfeljebb 5 százalék körüli, átmeneti maradványérték-csökkenéssel lehet számolni, állapítja meg elemzésében az Eurotax Glasses nemzetközi használtautó-értékelő hálózat legutóbbi elemzése.

A Das WeltAuto szerint a hazai árakban nem tapasztalható a piacon komoly mozgás.

További bizakodásra ad okot, hogy a bő tíz évvel ezelőtti válság idején sem esett a fiatal, nulla-hat év közötti használt autók értéke, így várhatóan erre a szegmensre ezúttal sem lesz ár szempontjából általánosságban jelentős hatással egy gazdasági krízis.

A kényszereladók miatt persze egy-két autó jócskán áron alul találhat új gazdára, de amint a korlátozások csökkennek, ismét erőre fog kapni a használtautó-forgalom.