Megmutatta következő típusát a Tesla, ez lehet a legolcsóbb

Tesla kompakt
Vágólapra másolva!
A kompakt ferdehátúról egy hivatalos grafika jelent meg a közösségi médiában.
Vágólapra másolva!
Forrás: Tesla

Az elektromos autókat gyártó amerikai cég egy grafikát tett föl Kína legnagyobb közösségi médiaoldalára, a WeChatre

az új kompakt autójáról, amelyet Kínában fejlesztenek.

Ezzel egy időben azt is bejelentették, hogy az ázsiai országban egy fejlesztő- és egy dizájnközpontot is nyitnak.

Elon Musk, a Tesla vezére két éve azt ígérte, Kínában a világpiac számára kifejlesztenek és gyártanak majd egy típust öt éven belül. A pletykák szerint ez egy kompakt méretű ferdehátú lesz, amely a Volkswagen ID.3 konkurense lehet a közeljövőben. Ha minden igaz, ennek a kocsinak az első vázlatát tették most közzé.

A Tesla a második „gigagyárát" 2019 végén nyitotta meg Sanghajban,

ahol évi 500 ezer autót tudnak gyártani. Jelenleg csak Model 3-asok készülnek itt a helyi piac számára, aztán nemsokára az azonos technikára épülő Model Y kompakt szabadidő-autó gyártása is be fog indulni. Az első kínai gyártású Tesla autót 2020. január 6-án szállították le a vevőjének, mindössze 10 hónappal a gyár építésének megkezdése után.