Lássuk az árakat! A Toyota Aygo 2,77, a kifutó Hyundai i10 2,89, a Kia Picanto 2,99, a Fiat Panda 3,36 Fiat 500 pedig 4,06 millió forinttól kapható, utóbbi kivételével ezek az ország legolcsóbb autói – csak egyetlen diszkontmárka, a Dacia tud alájuk kínálni. Ám a hazai kínálat korántsem teljes, benzines VW Up, Skoda Citigo, Citroen C1, Peugeot 108 és Renault Twingo már nem kapható. Prózai okból: a minik szegmense nem túl népszerű Magyarországon, tavaly csak 3,1 százalékos piaci részesedése volt.
Természetesen a gyártók sem a mi piacunkra fókuszálnak, hanem a jóval nagyobb nyugat- és dél-európaira, és pontosan tudják, hogy
a vidám formák mellett az alacsony ár a vevők fő elvárása.
Ami drága (leszámítva a Fiat 500-ast), azt nem fizetik meg, ezért is tűntek el már a VW-botrány előtt a minikből az egyre drágábban tisztítható kipufogógázú dízelek. Ez ma az egyetlen kategória, ahol a Smart kivételével a turbós benzinmotorok sem tudtak eluralkodni, most viszont itt a baj a 95 g/km-es átlaggal.
Ahhoz, hogy faragni tudjanak az emisszión, muszáj a 12 voltos lágy (mild) hibrid technológiához nyúlniuk, ami szíjhajtású indítógenerátort és lítium-ion akkut jelent, sőt, egyéb praktikákkal, hosszabb váltóáttételekkel, kisebb gördülési ellenállású abroncsokkal érdemes kiegészíteni, mint a Fiat is teszi most az 500-assal és a Pandával. Ám a többi gyártó vonakodik, hiszen többletköltséget e szegmensben nehéz a vevőre áthárítani, lenyelni pedig rossz üzlet az eleve szűk árrés miatt.
Mindehhez még hozzájön a keretes írásunkban vázolt probléma a gyártók CO2-referenciaértékeinek kiszámításával. A mostani helyzet úgy fest, hogy a minik csökkentés helyett még növelik is a gyártók 95 gramm feletti kibocsátási átlagát, viszont a tömegük alacsony –
tehát afelé sodorják a márkákat, hogy az 1372 kiló feletti engedményekből kiszoruljanak.
Elvárt olcsóságuk miatt lágy hibriddé sem igazán éri meg fejleszteni őket (a drágulással csökkenne a darabszám), nagyjából ezt hívják úgy, hogy sakk-matt. Lássuk, milyen forgatókönyvek körvonalazódnak az érintetteknél rövid- vagy középtávon!
Mint láthattuk, már eddig is divat volt ebben a kategóriában a badge engineering (jelvénycserés gyártás), illetve a konszernek közti együttműködés, de ez már kevésnek tűnik az üdvösséghez. Persze a világ nem egyenlő Európával, számos piacon élhetnek és virulhatnak majd a minik, még csak nem is feltétlenül olyan szabályozások miatt, mint a kei car kényszer Japánban. Mifelénk azonban hosszú távon valószínűleg egyetlen formában maradhatnak csak fenn: töpörödött villanyautóként.
Ha valóban meg tudnak állni 3,5 méteres hossz környékén, nincs is ezzel baj, gondolhatnánk, hiszen úgyis városba tervezték őket,
ott pedig különösen fontos a lokális emissziómentesség.
Ám hogyha a gyártást, a futásteljesítményt, a valós fogyasztást és az újrahasznosítást is figyelembe vesszük, kiderül, hogy mégsem olyan rossz az egy tonna alatti, szívó benzinmotoros minik ökológiai lábnyoma.
Azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy sokan egyetlen autóként tartják az Aygókat és Twingókat, és vidéki utakon ragaszkodnak a 200-250 kilométernél nagyobb hatótávhoz, vagy például lakótelepen élve nincs módjuk egyénileg töltögetni – nyilvános oszlop pedig vagy hozzáférhető, vagy nem. Még fontosabb az ár, hiszen a villanyminik akciósan és állami támogatással is legalább kétszer-háromszor annyiba kerülnek, mint a benzinesek. Igen kétséges tehát, nem lő-e túl a célon az új EU-s szabályozás.
Ha tetszett a cikk, kövesse az Origo Autót a Facebookon!