Ha nem BMW-re vagy Mercire, akkor erre a meglepő autóra vágynak a magyarok

használtautó-kereskedés, használtautó
Vágólapra másolva!
Felmérés készült 12 ezer magyar autós között, kiderült, milyen autókra vágyunk.
Vágólapra másolva!

A Használtautó.hu felmérést készített a felhasználói között, a honlapon feltett autós kérdésekre csaknem 12 ezren válaszoltak. Az elöregedő, a KSH adatai szerint átlagosan 14,2 éves hazai autóállománnyal kapcsolatos adatok alátámasztásaként a megkérdezettek 34 százalékának 11-15 éves, további 23 százaléknak 16-20 éves, 12 százaléknak pedig 20 évnél is idősebb autója van. Vagyis

a válaszadók több mint egyharmada 16 évesnél is öregebb autóval jár.

Ami az első saját autó óta számított autócseréket illeti, úgy fest, hogy

a hölgyek ragaszkodnak jobban az elsőként kiszemelt négykerekűhöz:

a válaszoló férfiak 31 százaléka háromnál is többször cserélt már autót, ezzel szemben a hölgyek 33 százaléka még egyszer sem.

Az autóvásárlásra szánt összegeket áttekintve szintén érdekes különbségre derült fény a női és a férfi autótulajdonosok között. A válaszadók legnagyobb hányada (39%) 1 és 3 millió forint, 22 százalékuk 500 ezer és 1 millió forint közötti összeget költött legutóbb autóvásárlásra.

500 ezer forintnál kevesebbet a megkérdezett 13 százaléka, 3 és 5 millió forint között 15 százalékuk, 5 millió forintnál többet pedig 11 százalékuk fordított autóra. Nemek szerinti bontásban érdekes, hogy

míg a hölgyek 25 százaléka vásárolt 500 ezer forintnál olcsóbb autót, a férfiaknál ez az arány csupán 12 százalék.

A használt autót csak 3 millió forintig keresőknél az első két hely továbbra is az Opel Astra és a Ford Focus modelleké, a 3-10 millió forint közötti ársáv érdekesebb preferenciát mutat: itt a leginkább az jellemző, hogy Mercedes-Benz vagy BMW a vevők vágya, de

a harmadik helyen azért ott egy konkrét modell, a Skoda Octavia is.