Sokkoló videót tett közzé a rendőrség, ezt minden hazai autósnak látnia kéne

halálos baleset Újpest
Budapest, 2019. november 8. Összeroncsolódott személyautó a főváros IV. kerületében, a Külső Szilágyi út és a Megyeri út kereszteződésénél 2019. november 8-án hajnalban, miután a jármű villanyoszlopnak csapódott és kigyulladt. A balesetben egy ember meghalt. MTI/Mihádák Zoltán
Vágólapra másolva!
Sokkoló kampányfilmet tett közzé az Országos Rendőr-főkapitányság a közlekedési balesetek megelőzésére.
Vágólapra másolva!

A videóban azt mutatják be, hogy egy súlyos baleset bejelentője mennyire nem tudja megadni a baleset helyét, ahova a sürgős segítséget kellene küldeni.

A kampánnyal az a cél, hogy sokkolják a közlekedőket, az autóvezetőket, mert bárkivel történhet baleset. Egyben arra akarják felhívni a figyelmet, hogy

a segélyhívó használatakor fontos a helyszín pontos megjelölése, a bejelentő nevének és telefonszámának megadása.

A rendőrség vörös kódot adott ki az elmúlt időszak baleseti adatai miatt, miután csak októberben 71-en vesztették életüket a közutakon. Ez kiugróan magas szám. A kód kiadása azt is jelenti, hogy fokozott ellenőrzésekre, rendőri jelenlétre lehet számítani.