Már telepítik a forradalmi új radarokat, ezért is büntetni fognak az utakon

radar
Vágólapra másolva!
Zajradarokat telepítenek Európa számos országában a kritikusnak tartott utak mellé. Büntetni fogják a meghatározott zajszintet túllépő járművek vezetőit.
Vágólapra másolva!

Áprilisban jelentették be Svájcban, hogy elvégezték a laboratóriumi teszteket az új műszerekkel. A kísérleti periódus sikerét követően

néhány héten belül az európai utakra kerülnek a mérőeszközök

- írta az Autoszektor.hu.

Az autósoknak érdemes felkészülniük arra, hogy a parkolási bírságok, a sebességellenőrzések, a forgalmi korlátozások, és a károsanyag-kibocsátás miatt kiszabott büntetések után

a zajszennyezés miatt is fizetniük kell.

Az úgynevezett zajradarok Franciaország útjaira kerülnek ki először a kontinensen. Spanyolország is hamarosan bevezeti az ellenőrző rendszert. Katalónia kormányzata már bejelentette, hogy először a Barcelonától délre húzódó, tengerparti C-31-es út mellé telepíti majd a mérő-ellenőrző műszereket.

Az első ilyen eszközöket a Bruitparif cég fejlesztette ki, 40 darab zajradart teszteltek Párizs utcáin. Az első állandó műszert a párizsi Orly repülőtérhez közeli, 20 000 lakosú Villenueve-le-Roi városban helyezték el. A város polgármestere, Didier Gonzales megerősítette, hogy a berendezést várhatóan ősszel aktiválják. Ekkorra várható az a törvénymódosítás, amely lehetővé teszi a zajradarok tömeges bevezetését országszerte.

Az új zajradart négy mikrofonnal látták el, amelyek minden tizedmásodpercben mérik a decibelszintet, és képesek háromszögeléssel meghatározni a hang forrásának pontos helyét.

Miután azonosította a járművet, egy 360 fokban látó kamera képpel rögzíti az adott járművet, és automatikusan továbbítja az azonosító adatokat a szankcionáló hatósághoz.

A svájci hatóságok úgy tervezik, hogy két éven belül kiépítik a hangradar-hálózatot az ország egész területén, és szigorúan büntetni fogják a túl zajos járműveket. Az ottani törvényhozók úgy ítélik meg, hogy a közlekedés okozta zaj a második legsúlyosabb környezeti ártalom a levegőszennyezés után.