Meghökkentő adatok, ennyit kaszálnak a rendőrök a magyar autósokon

szondáztatás, ittas sofőr, rendőri igazoltatás
A Szegedi Rendőrkapitányság munkatársai ellenőriznek egy sofőrt a szegedi Huszár Mátyás rakparton (korábbi felvétel).
Vágólapra másolva!
Látványosan növekszik a rendőrség által kiszabott bírságösszeg, soha ilyen magas értékben nem küldtek szét csekkeket a gyorshajtóknak, mint 2019 első felében.
Vágólapra másolva!

Rekordot döntött a rendőrség bírságolása, hat hónap alatt olyan összegben postáztak csekkeket az autósoknak, mint soha korábban fél év alatt. "A Kkt. 21. § (1) bekezdés a-f) pontjaiba tartozó jogsértések miatt

2019 első félévében 9,393 milliárd forint

közigazgatási bírság kiszabására került sor" – írta az ORFK a Vezessnek.

A tavalyi év első felében 8,525 milliárd forint volt ugyanez az összeg, míg egy évvel korábban még csak 6,489 milliárd forint.

Ezeket a bírságokat legnagyobbrészt gyorshajtás miatt szabták ki, de nem kizárólag. Többek között tartalmazzák a piros lámpán, vagy éppen a vasúti átkelőn rosszkor áthajtók büntetéseit is.

Minimális számban fog(hat)nak ilyen szabálytalankodókat is a VÉDA készülékei, de mint egy korábbi adatkérésből kiderült, a szupertraffipaxok áldozatai 99 százaléknál is nagyobb mértékben a gyorshajtók.

Érdekes, hogy miközben 2019 első hat hónapjában "272 354 esetben került sor közigazgatási bírság kiszabásra", addig egy évvel korábban fél év alatt 296 601 ügyben postázott csekket a rendőrség.

Idén ez 34 500 forintot jelent átlagos bírságösszegnek, tavaly ugyanez 28 750 forint volt.