A kétütemű korszak hattyúdala - Wartburg 353 W (1988) teszt

Nem járt ködfényszóró a Standard kivitelhez, de a lámpák helyét 1980-tól minden változaton kialakították

Lemezhangon dörrenő ajtócsapódás, kék füst, motorfék nélküli suhanás. Keleti kényelem és nyugati izgalom; avagy cáfolva a retró slágert, nem csak Trabanton szállni élvezet. Kipróbáltunk egy megkímélt és valóban nagyon keveset futott példányt, a hosszú gyártási időszak végéről.

- Mondja, kérem, mi a véleménye ezekről a Wartburg kocsikról? - Hogy, Wartburgot mondott? - Igen, azt mondják, nagyon kényelmes és príma motorja van. - Az nem autó! E lesajnáló dialógus Bán Frigyes 1964-ben bemutatott "Kár a benzinért!" című filmjében hangzik el, amikor az autóra vágyó mazsola a taxisokat, mint dörzsöltnek vélt szakembereket faggatja hasznos vásárlási tanácsok reményében.

Hamarabb indult nagypapa a Merkur-telepre

A filmbéli esemény végét nem tudjuk meg, ellenben Gyuszi családi Wartburgjának történetét örömmel elmeséljük, mert szerintünk éppen ilyen egy igazi veteránautó. A nagypapának – aki szintén Gyula – 1988. február 26-i keltezéssel írt levelet a Merkur Személygépkocsi Értékesítő Vállalat, miszerint

köszönettel vettük a gépkocsi megrendelését fehér, sárga, piros színben,

az átadásra előreláthatólag 1989-ben kerülhet sor".

Csak a rend kedvéért, Gyula természetesen nem őrült meg, hogy egyszerre három darab 353 W Standard típusú gépkocsit rendelt különféle színekben, csupán a szocialista szervezés ennyire tudta redukálni az átvételkori színválasztás kockázatát. Persze, ettől függetlenül simán megtörténhetett volna, hogy Gyulának a győri telepen dilemmázva, mondjuk zöld vagy szürke, ráadásként „szépséghibás" Wartburg közül kell választania, de amint a fotók is bizonyítják, a sárga volt a tuti befutó, kvázi papírforma.

A Merkur egyetlen bakot lőtt, ám a család legnagyobb örömére,

mert 1989 helyett már 1988-ban átadta a kocsit, amelynek jelen állapotában még eredeti a fényezése, ahogy minden más porcikája is, a karosszériaelemektől kezdve a fődarabokon át a kárpitokig. Gyula bácsi nem vitte túlzásba a kezdetektől garázsban tartott Wartburgja használatát, 18 éves koráig 26 ezer nyugodt, vidéki használatban megtett kilométert tekert az órába.

Gyári fényezéssel, zavaró füstfelhő nélkül

Egyszer aztán a kertjéből, gyümölcsszedés után hazafelé tartva, hátulról valahogy nekikoccant egy fatuskónak. A kis horpadás komoly következménnyel járt, Gyula úgy döntött, nem ül többet a volán mögé, az autót pedig 2006-ban unokájának adta – a Trabant után (ami szerinte nem autó) legyen a srácnak végre rendes négykerekűje!

Így lett hát a civilben buszvezető Gyusziból Wartburg-tulajdonos, aki lélekben amúgy szoros kapcsolatot ápol a néhai keletnémet IFA-kombináttal, hiszen a Trabant előtt Simsonozott, volt Barkasa,

a titkos vágya pedig a keleti blokk igáslova, a hosszúplatós IFA W50.

A kocka Wartburgnak három fő jellegzetessége van: a hangja, a mögötte lévő világot beburkoló kékes füst és az ajtó csapódásának harangszerű kongása.

Gyuszi autójára azonban igaz a mondás, miszerint a jól beállított 353-asok nem eregetnek otromba méretű kék felhőt, így a találkozáskor csak az elégetett benzin-olaj keverék furcsa szagát érezzük. Az autóra ránézve, egyetlen szó jut az eszünkbe: őszinte. Éppen túl a harmincon, kötelező szeplő az a néhány, az esztétikát igazából nem befolyásoló apró horpadás és horzsolás, ami bizonyítja, ez tényleg használati tárgy - ezek nélkül hiteltelen is lenne.

NDK-s űrtechnika: diódás fogyasztásmérő

A gumik még az eredeti Pneumant diagonálok (itt nem a megtett kilométer, hanem az eltelt idő a sokkoló), Gyuszi csak a pótkeret pótolta egy új „szőrössel",

a szervizeléseknél pedig csak kuplungcserét és fékmunkahenger-javítást említ.

Ennyi. A motor-váltó-felfüggesztés bontatlan, a vonóhorgot már ő szereltette fel, mint mondja, passzív védelemként, mert nincs szándékában vontatni – minden nagyjárműves vágyát ki tudja élni a szolgálati Ikarus 280-assal, amivel dolgozik.

A kilátás a mai autókhoz képest panorámás, hely bőven van, négyen jól elférnek, a fél köbméteresnél nagyobb csomagtartóba is lehet pakolni, de a becsapódó ajtók döngő hangja tényleg egy korszakot megtestesítő jelenség. A pult már-már faék egyszerűségű, a rücskös kormány mögött balról jobbra sebességmérő, visszajelző blokk és kombinált egység található, utóbbinál diódás üzemanyagszint jelzővel, hőfokmérővel és Eco-méterrel – utóbbi a pillanatnyi fogyasztást (átfolyást) méri.

Anyagában és kialakítását tekintve is puritán a pult, a rádió helyén műanyag fedél van. Az A-oszlopok szokatlanul filigránok, jobboldali visszapillantó nincs Forrás: Retro Mobil

Balról a világítás, jobbról az ablaktörlő jól megmarkolható forgókapcsolója következik, a piros gomb a vészvillogó, középen a szellőzés irányítója,

a kormányoszlop alatt pedig a szabadonfutó működtethető

– a Wartburg inkább szeret gurulni, vagy ahogy a modern kocsiknál mondják, vitorlázni. Motorfék alatt rángat, és a kenés (amit a benzinbe kevert olaj végez) ilyenkor problémás.

Ilyen útra kelni két ütemmel és kormányváltóval

A huzattal védett ülések kárpitozása ma is hibátlan, oldaltartásuk jóformán nincs, és eleve furcsa a vezetői pozíció, mert a pedálokat szokatlanul jobbra, középre tolták. A kormányváltó kezelésébe pillanatok alatt bele lehet szeretni, az más kérdés, hogy a Wartburg kissé bonyolult rudazatos váltója nem a precíz működés mintaképe (egyes változataiba rendelésre már padlóváltót szereltek).

A dinamikával nincs gond, a városi, országúti forgalom ritmusát könnyedén tartja az egyliteres, 50 lóerős kétütemű motorral hajtott harmincéves autó, a billegős kanyarodást azonban meg kell szokni. Cserébe

buckás földúton is gond nélkül, kényelmesen robog a Wartburg,

nem véletlen, hogy vidéken valóban kedvelték, mert egyszerű volt, tágas és jól használható.

Gyuszi nagy becsben tartja a nagyapai örökséget, sokat jár vele találkozókra, de szép idő esetén saját örömére is kocsikázik, s mint mondja, egyre többen megnézik az öreg gépet, hiszen eltűntek már az utakról. Szeretne elmenni vele Eisenachba, a Wartburgok szülővárosába, ez amolyan kötelező kör, hamarosan sor kerül rá, ami igazából az ő időbeosztásától függ, nem az autó műszaki állapotától.

W, mint Weiterentwicklung (továbbfejlesztés)

Apropó, műszaki állapot. Az első, 1966-ban bemutatott kockához képest módosított 353 W típus 1975 tavaszán jelent meg, már kétkörös fékrendszerrel, az első kerekeknél dob- helyett tárcsafékkel, generátorral, új műszerfallal és biztonsági övekkel az első üléseknél.

A fejlesztést nem kapkodták el a gyárban, szinte minden évben módosítottak valamit,

de nagyobbat csak 1982-ben léptek: cseh Jikov-porlasztót szereltek a korábbi keletnémet helyére, és megjelentek a halogén fényszórók.

Három évvel később a hűtő hátulról előre került, és elektromos vezérlésű lett (korábban direkthajtással, állandóan működött), továbbá megjelent a fotókon látható színre fújt hűtőmaszk. A legutolsó kétütemű Wartburgok, a Touristok (kombik) 1989-ben hagyták el az eisenachi üzemet, de már egy évvel korábban gyártásba kerültek a Magyarországon oly kedvelt négyütemű 1.3 Limousine-ok. Ám ezek már túl későn érkeztek, a rendszerváltás után megszűnt a keletnémet autómárka.

Műszaki adatok - Wartburg 353 W (1988)

Motor: soros háromhengeres, vízhűtéses, kétütemű benzinmotor, elöl hosszában beépítve, Jikov-porlasztó. Hengerűrtartalom: 992 cm3. Teljesítmény: 50 LE, 5000/perc fordulaton. Nyomaték: 98 Nm, 3000/perc fordulaton.

Erőátvitel: szinkronizált négyfokozatú kézi váltó kapcsolható szabadonfutóval, elsőkerék-hajtás.

Felfüggesztés: független felfüggesztés elöl kettős kereszt-, hátul ferde lengőkarokkal, minden keréknél tekercsrugóval és lengéscsillapítóval. Kétkörös fékrendszer, elöl tárcsa-, hátul dobfékek.

Felépítmény: merevített alvázkeretre épített négyajtós, ötüléses acélkarosszéria. Hosszúság x szélesség x magasság: 4220x1642x1495 mm. Tengelytáv: 2450 mm. Csomagtartó: 525 l. Saját tömeg: kb. 900 kg. Kerékméret: 6,00 – 13. Tank: kb. 45 liter.

Végsebesség: 130 km/h.

Még több veterános olvasnivaló a Retro Mobil augusztusi számában: