Nem kegyelmeztek a magyar rendőrök, elbántak a részeg kamionosokkal

szondáztatás, ittas sofőr, rendőri igazoltatás
Békéscsaba, 2008. január 20. Egy rendőr szondáztatáshoz állít meg egy gépkocsit Békéscsabán. Éjfél óta a helyszínen bevonják az ittasan vezetők jogosítványát. 2008. január 20-án lépett hatályba az a miniszteri rendelet, amelynek értelmében az alkoholszonda elszíneződése esetén azonnal el kell venni a vezetői engedélyt, függetlenül attól, mennyit ivott a sofőr. A jogosítványt legfeljebb három hónapra vonhatják be, kivéve, ha a kötelező vérvétel alapján jogerős elmarasztaló ítélet születik. MTI Fotó: Rosta Tibor
Vágólapra másolva!
Több mint hatszáznyolcvan jogsértést állapítottak meg a rendőrök a buszok és teherautók egy héten át tartó ellenőrzésén.
Vágólapra másolva!

A "Tispol Truck & Bus" elnevezésű, európai szintű ellenőrzés keretében elsősorban a vezetési és a pihenőidőt, valamint a veszélyes áruk szállításával összefüggő szabályok betartását vizsgálták.

Július 22. és 28. között

2916 nehéz tehergépkocsit és 584 autóbuszt ellenőriztek, és

686 jogsértést állapítottak meg.

Azonnali közlekedési korlátozást két nehéz tehergépkocsi esetében kellett elrendelni. Ebben a járműkategóriában a vezetési és pihenőidővel kapcsolatos szabályszegések miatt 90, a jármű-, illetve a rakománybiztonsággal kapcsolatban 96, okmányokkal kapcsolatos jogsértések miatt pedig 65 alkalommal kellett intézkedni.

Hét tehergépkocsi-vezetőnél merült fel alkoholfogyasztás gyanúja,

61 esetben a sofőr vagy utasa nem használta a biztonsági övet. A megengedett legnagyobb sebességet 127 járművezető lépte túl.

Az autóbusz-vezetők közül 24 nem tartotta be a sebességhatárt. A vezetési és pihenőidővel kapcsolatos szabályszegések miatt tízszer, jármű-, illetve rakománybiztonsággal kapcsolatban kétszer, okmányokkal kapcsolatos jogsértések miatt háromszor kellett intézkedniük a rendőröknek.