Változik az elsőbbségadás rendje több utcában is Budapesten

Vágólapra másolva!
Jövő hétfőn megváltozik Budapest XIII. kerületében több utcában is az elsőbbségadás rendje.
Vágólapra másolva!

A Forgách utcában, a Fáy utcában és a Frangepán utcában a Váci út és a Béke utca közötti szakaszon az eddig egyenrangú útkereszteződésekben úgy szabályozzák az elsőbbségi viszonyokat, hogy

mostantól a keleti-nyugati közlekedési irányok élveznek majd elsőbbséget az észak-déliekkel szemben

- áll a Budapesti Közlekedési Központ közleményében.
Ennek megfelelően

a Forgách utcán, a Fáy utcán, illetve a Frangepán utcán érkezőknek lesz elsőbbsége.

Változik emellett a Petneházy utca és a Röppentyű utca kereszteződésének elsőbbségi rendje is,

a Röppentyű utcán érkezőké lesz az elsőbbség,

a forgalmat ebben a kereszteződésben a nap legnagyobb részében jelzőlámpák irányítják.