Rendkívüli figyelmeztetést adtak ki az M7-es autópályára

dugó, Tíz-tizenöt kilométer hosszan torlódik a forgalom az M7-es autópálya
Az M7-es autópálya madártávlatból.
Vágólapra másolva!
A következő két hétvégén számos olyan nagyszabású, több tízezer embert vonzó rendezvény is lesz az M7-es autópálya térségében, amely a nyári hétvégi forgalmat tovább növeli majd.
Vágólapra másolva!

Az idei Balaton Soundot 2019. július 3-7. között rendezik meg, a rendezvény nagyrészt ismét hétvégére esik,

a fesztiválozók generálta plusz forgalom pedig tovább fogja növelni az egyébként is jelentős hétvégi, nyári forgalmat az M7-es autópályán, illetve a 7-es főúton is.

A közlekedők ezért mindenképpen számítsanak arra, hogy a szokásosnál is nagyobb forgalom lesz ezeken az utakon a következő napokban.

A jövő hétvégén még ennél is nagyobb forgalomra számítanak a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél.

Egyrészt 2019. július 9-15. között zajlik majd az EFOTT Fesztivál a Velencei-tónál, másrészt július 13-14-én, vagyis jövő héten szombaton és vasárnap lesz Zamárdiban a Red Bull Air Race is. Így ebben a két napban az utóbbi rendezvény miatt még nagyobb arányban indulhatnak el tömegek a Balaton irányába, amihez hozzáadódik majd a fesztivál hétvégi közönsége is.

A Red Bull Air Race-hez kapcsolódó, várhatóan jelentős, koncentrált forgalomnövekedés miatt az M7-es autópályán július 13-án és 14-én az M7-es autópálya zamárdi csomópontjában,

Budapest irányába ideiglenes sárga burkolati jelekkel meghosszabbítják a gyorsítósávot, amely segítheti a biztonságos becsatlakozást a főpályára.

Továbbá arra kérik a közlekedőket, hogy a rendezvényre érkezéskor, illetve távozáskor a zamárdi csomópont mellett (112-es kilométerszelvény) a balatonendrédi csomópontot (115-ös kilométerszelvény) is használják a várható torlódások csökkentése érdekében.

A 7-es főút Zamárdit érintő szakaszán szintén jelentős torlódás várható, itt a rendőrség fogja segíteni a forgalom lebonyolítását, irányítását. A közlekedőknek fontos még tudniuk, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában és lebonyolításában épülő M7-710-es főút csomópontban (Balatonvilágos előtt) mindkét irányban továbbra is 60 km/h-s sebességkorlátozás lesz érvényben a munkaterület mellett, ahol fokozott óvatosságot kérnek az autósoktól.