Súlyos hiba miatt rendeltek el visszahívást a Ladánál

Lada X-Ray
Vágólapra másolva!
Anyaghiba miatt előfordulhat, hogy megszűnik a kapcsolat az X-Ray Cross modellek kormánya és első kerekei között, vagyis irányíthatatlanná válik. Azonnal visszahívási akciót rendeltek el.
Vágólapra másolva!
Forrás: Lada

Meghatározott gyártási időszakból 500, orosz piacon eladott új X-Ray Cross tulajdonosát keresik fel a Lada márkakereskedők, és

arra kérik őket, ne használják autójukat.

Még a rendkívüli szervizlátogatásra sem ajánlott „lábon" vinni az érintett kompakt SUV-modelleket, mindegyikért trélert küldenek, hiszen fennáll a baleset kockázata – bár a gyári hiba egyelőre egyet sem okozott.

Forrás: Lada

A probléma hátterében a kormányoszlop hegesztése áll, amely eltörhet. Pont ilyen esetről töltött fel videót az egyik, mindössze 1345 kilométert futott példány tulajdonosa,

a kormányt elfordítva nem lehetne irányítani autóját.

(Tavaly júniusban az Autó-Motor információi szerint 7000 X-Ray modellt már vissza kellett hívni a kormánycsukló rossz gyártástechnológiával készült öntvénye miatt).

Magyarországon egyetlen Ladát sem érint a probléma,

nálunk egyelőre nem forgalmazzák az X-Rayt, csak a Vesta és a klasszikus 4x4, leánykori nevén Niva része a kínálatnak. Orosz piacra amúgy 2015 végén kezdték el gyártani az elsőkerék-hajtású, Renault-Dacia alapokra épülő, 1,6 vagy 1,8 literes X-Ray alapváltozatát, amelyet mi is bemutattunk egy tesztben. A Cross ennek off-road optikájú kivitele.