Létezik egy trükk, amivel megúszhatja csütörtökön a fizető parkolást

Parkl
Vágólapra másolva!
2000 forintig bármilyen köztéri parkolót igénybe lehet venni, a fővárosban zárt garázsokat is.
Vágólapra másolva!
Forrás: Parkl

A két éve működő hazai Parkl mobilalkalmazás legfőbb újítása, hogy lehetőséget ad a kihasználatlan parkolóhelyek megtöltésére a zárt udvarok, parkolóházak, garázsok területén, ahol

még a sorompót is az applikáció nyitja.

Az elmúlt két évben folyamatosan szélesítették azoknak a fővárosi helyeknek a körét, ahol elérhetővé tették a készpénzmentes zárt téri parkolást, már 80 partnerrel szerződtek le.

A tavalyi évtől kezdve egyre több helyen váltak elérhetővé parkolóházakban a cég elektromos töltői, nemrég pedig

elindult a közterületi parkolás funkció is,

amellyel az utcai parkolás is az alkalmazáson keresztül intézhető az egész ország összes fizetős parkolózónájában.

Forrás: Parkl

Az elmúlt időszak szolgáltatásbővüléseit szeretné felhasználóival együtt ünnepelni a Parkl, ezért

május 30-án a fővárosi zárt téri és az országos utcai parkolási szolgáltatását is ingyenessé teszi

egy egyszeri parkolás erejéig, felhasználói fiókonként 2000 forint keretösszegig az egész országban.

Ez az összeg minden regisztrált felhasználó rendelkezésére áll május 30-án, csak a PARKL1 kódot kell beírni a Beállítások/Kuponok menüpontban aznap éjféltől másnap éjfélig. Ezt követően az első parkoláskor automatikusan felhasználja a rendszer az adott kódot, így az összeg erejéig ingyen parkolhatunk.