Új veszélyre figyelmeztetnek a rendőrök a magyar utakon

Vágólapra másolva!
Az autósok türelmetlenek, a gépek sofőrjei pedig nem mindig veszik észre magukat.
Vágólapra másolva!

Javában elindultak a mezőgazdasági munkák.

A munkaterületre kivonuló, gyakran nagyméretű és lassú eszközök veszélyforrásnak számítanak a közúti közlekedésben

– hívja fel a figyelmet az ORFK balesetmegelőzési bizottsága.

A Nyugat.hu cikke szerint március elsején már meg is történt az első figyelemfelhívó baleset, amelyben kisteherautó és traktor ütközött Nagyvenyim közelében. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közlése szerint a kisteherautóban hárman ültek, és a sofőr olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

Két társa könnyebb sérüléseket szerzett, a traktor vezetője nem sérült meg. A baleset körülményeivel kapcsolatban tart a vizsgálat, de a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság nyilatkozata szerint a mezőgazdasági vontató szabályosan közlekedett.

Aki sokat autózik bizonyos főutakon, annak nem ismeretlen az a forgalmi helyzet, hogy a mezőgazdasági gép 30-40 km/h-s sebességgel mozog, mögötte kamionok és személyautók torlódnak fel.

A türelmetlenek sokszor értelmetlen és kockázatos előzésekbe kezdenek.

A mezőgazdasági gépek vezetői két csoportra oszthatók: van, aki érzékeli a problémát, és időnként az út szélére húzódik, és elengedi a kocsisort, mások viszont mintha élveznék a helyzetet, sokszor kilométereken át büszkén feszítenek a vezetőülésben, mögöttük az összetorlódott, olykor több kilométeres sor.

A lassú járművek 25 km/h, a mezőgazdasági vontatók 40 km/h sebességgel közlekedhetnek.

A KRESZ szerint minden olyan útra behajthatnak, ahol tábla a haladást nem tiltja; de ha a jármű más irányból nem tud eljutni az úti céljához, akkor a számára tiltott utat is használhatja – emlékeztet az ORFK.