Nagy változás jön ezen a hazai autópályán, mindenkit érint

Vágólapra másolva!
Kedden változik a forgalmi rend az M3-as autópálya mogyoródi szakaszán az új felüljáró építési munkálatai, a pályalemez betonozása miatt.
Vágólapra másolva!

A csomópont nyárra várható átadása után javul a Hungaroring, valamint Fót és Mogyoród elérhetősége is.

A közel ötmilliárd forintos beruházás 2017 októberében indult.

Jelenleg a déli körforgalom csomóponti ágait érintő szegélyépítések zajlanak, folynak a vízépítési munkálatok, illetve sor kerül a vízelvezető árkok burkolására, hordalékfogók kialakítására, valamint az energiatörők telepítésére is – írta az Infostart.hu.

A terelés kiépítése a 19-es kilométerszelvénynél, a Nyíregyháza irányába vezető oldalon kezdődik, ahol fél 9 és 15 óra között forgalomterelések várhatóak egy körülbelül 500 méter hosszú szakaszon. A Budapest irányába vezető oldalon fél 10 és 15 óra között számíthatnak az autósok időszakos sávzárásokra.

Az állványzat felállításához először a külső és a leállósávot zárják le, majd a szükséges munkálatok elvégzését követően ezeket a sávokat megnyitják, hogy a belső sáv lezárásával ott is biztonságosan dolgozhassanak.

Így az építési munkálatok alatt legalább egy vagy két sávon folyamatosan haladhatnak majd az autósok

80 km/h-s sebességkorlátozás mellett.