Ezeket az autókat lopják most a legjobban itthon, itt a rendőrségi lista

Autótolvaj, autó lopás, autó feltörés
Vágólapra másolva!
2019 első félévében Opel és Suzuki márkájú személygépkocsikra rendelték el a legtöbb körözést lopás miatt.
Vágólapra másolva!

2019 első félévében

Opel márkájú személygépkocsikra adták ki a legtöbb, lopás miatt elrendelt körözést

- közölte a Pénzcentrum adatkérésére az ORFK. Számszerűleg ez 38 körözött autót jelent, második helyen a Suzuki és a Ford végzett holtversenyben 36-36 körözéssel.

Az adatokat böngészve érdekesség, hogy míg 2018 első félévében a Ford 49 körözéssel vezette a listát, addigra idén már 38 körözés is elég volt az első helyhez. Ebből pedig

arra lehet következtetni, hogy a tolvajok kevésbé sikeresek, az eltulajdonított autók száma csökkent.

Egyes márkák esetében ráadásul drasztikusan.

Forrás: Penzcentrum.hu

Míg 2018 első félévében 28 BMW-t köröztek lopás miatt, addig idén az első félévben csupán 14-et, ami pontosan a fele az egy évvel korábbi számnak.

Sok Renault-tulajdonos ellenben szívhatja a fogát, ugyanis míg 2018 első félévében 14 autóra adtak ki körözést, addig idén ugyanebben az időszakban a duplájára, 28 darabra. Ezzel

a Renault lopási számai nőttek a leginkább egy év alatt.

Forrás: Penzcentrum.hu

Szintén drasztikus változás történt a Skodáknál is, hiszen míg tavaly az első félévben 40 autót köröztek lopás miatt - ez akkor a második legtöbb volt -, addig idén ez a szám csupán 9, tehát

negyedannyi Skodát loptak el 2019 első hat hónapjában, mint 2018-ban.