Izgalmas előadást, még több dinamizmust vártunk a paletta csúcsmotorjától, amely 1,4 literes és 145 lóerős, viszont szintén háromhengeres. Csakhogy ehhez az Opel történetében először fokozatnélküli erőátvitel jár, szép szóért vagy felárért sem hajlandóak kézit társítani hozzá.
A robogókon sokaknak volt már módja megszokni a CVT-t,
és egyes autómárkáknál is rendre felbukkan (aztán nemegyszer eltűnik a süllyesztőben), akadt viszont egy elég utálatos tulajdonsága: a motort bőgető gyorsítás.
Ezt manapság a gyártók boszorkánykonyháján kétféle módszerrel igyekeznek orvosolni, és az Opel élt is velük. Egyrészt manuális üzemmódra kapcsolva, vagy padlógázt adva virtuális fokozatokat tud végiglépni, így ordibálás helyett tudja programozott lépcsőkben ejteni a fordulatot. Másrészt, ha turbómotorhoz kapcsolódik a CVT, az alsó és a középső tartományban is komoly (ez esetben 236 Nm-es) nyomatékkal tud gazdálkodni, nincs tehát szükség a pörgetésre.
És valóban, a fokozatnélküli Astrával aránylag csendesen el lehet járkálni, csak épp nem igazán fürgén, legalábbis érzetre.
A rendszerek másik sajátossága, a nyúlósság ugyanis megmaradt,
és a gázadást csak késve követi gyorsítás, ami a háromhengeres tónussal a valósnál lagymatagabbnak érződik. A CVT-konfigurációt főleg kényelemre és alacsony fogyasztásra (vele pedig CO2-kibocsátára) lőtték be, de ha a vevőnek is ez a célja, bölcs alternatíva lehet helyette egy mai Corolla hibrid.
Létezik még az Astrából egy harmadik változat is, az 1,5 literes, háromhengeres dízel, kétféle teljesítményszinttel (105 vagy 122 lóerő), az erősebbikhez felárért kilencfokozatú automataváltóval. Sajnos pont úgy értek véget a tesztköreink, hogy ezt nem tudtuk kipróbálni, ezen a ponton azonban érdemes tenni egy kitérőt, honnan is származnak az Astra új motorjai. A tulajváltás fényében logikus lenne, hogy már francia tervezésűek, a valóságban azonban mind az Opelnél születtek.
Nagyon szokatlan az autóiparban, hogy ilyen rövid időre, a feltehetően 2021-ben esedékes modellváltásig gyártásba vigyenek egy komplett, benzinesekből és dízelekből álló motorcsaládot (egyik sem szentgotthárdi), de megvannak az okai.
A hosszadalmas fejlesztést még a GM-Opel korszakban kezdték meg,
az ilyen beruházásokat – a licencdíjakat is beleértve – szerződések szabályozzák, és a már meglévő Astra szerkezeti elemeit sem lett volna olcsó felkészíteni a PSA-erőforrásokra.
Mivel a motorcsere miatt megváltoztak a tömegviszonyok, a német mérnököknek több ponton (kormányzás, lengéscsillapítók) bele kellett nyúlnia a futóműbe. Maguk az alapok nem tűnnek különösnek, hiszen kikoptak az Astrából az adaptív gátlók, hátul pedig multilink helyett csatolt lengőkaros rendszer maradt, a sportos kivitelekben Watt-rudazattal. És mégis, ez az autó egyik legjobb pontja: a kényelem és a kiszámítható, ügyes kanyarvétel jó kombinációját nyújtja.
Ne feledjük, az Astra vásárlói között mindig is nagy arányban voltak cégek, mintha az ő igényeikre rímelve hoztak volna jó pár hatósági fehér és egérszürke-metál tesztautót a menetpróbára. Minden flottás örömmel könyveli el a fogyasztáscsökkenést, amihez
az aerodinamikán is javítottak burkolt padlólemezzel és aktív hűtőzsalukkal
(nem is oly rég ez még BMW-kiváltság volt). Így az alaktényező is javult, az ST kivitel 0,25-ös Cw-értéke a legalacsonyabb a kompakt kombik között.
Szerencsére azért nem csak spórolásból áll az élet, néhány fejlesztés az utastérben is kellemesebbé teszi a menedzserek, területi képviselők vagy családapák/anyák életét. Télen például a fűthető szélvédő jóvoltából nem kell kiszállni jeget kaparni, vezeték nélkül lehet tölteni a telefont, az átdolgozott középkonzolon pedig megjelent az Insigniából ismerős infotainment rendszer nyolccolos kijelzővel, valósidejű forgalmi adatokkal, beszédvezérléssel és akár Bose-hifivel megtámogatva.
Mindig is az Opelek erőssége volt a kényelmes és hátbarát AGR-ülés, ezt szellőzőmotorokkal és masszázsfunkcióval is lehet kérni, a vezető pedig mostantól akár digitális műszerfallal szemezhet – de csak részben: a kilométeróra körüli rész lett kijelző, a szélső körök egy-egy fele (vízhőfok és üzemanyagszint, illetve fordulatszámmérő) viszont maradt analóg. A német modellek belseje a PSA-konszernen belül a konzervatív stílust kénytelen követni, és sok vevőnek jobb is így.
Bár sok konkurens modell izgalmasabb formavilágot és modernebb kezelőfelületeket kínál (utóbbi különösen igaz lesz majd a Golf VIII-ra), használati értéke remek: áttekinthető a műszerfala, elöl-hátul jó a helykínálata, a kidolgozása is hozza a kategória átlagát. Akinek nem elég az ötajtós 370 literes csomagtere, választhatja a továbbra is cégautókedvenc kombit óriási, alaphelyzetben 540 literes bendővel –
ennél opcióként sikkes láblendítéssel is lehet nyitni az ötödik ajtót.
Ami a további karosszériaváltozatokat illeti, vége a felsorolásnak: lépcsőshátú egyáltalán nem készül a K-generációból (viszont a négyajtós Astra J még mindig szerepel a magyar honlapon), az egyterű rokon Zafira is eltűnt, csak a neve él tovább más modellen. Hol van az idő, amikor kupé és kabrió Astra is készült, autópályán pedig OPC-vel lehetett frászt hozni az audisokra? Ilyen idők járnak, a legtöbb más tömeggyártó is szűkítette kompakt kínálatát, ha nem is mindig ennyire.
Mondhatnánk, úgyis a SUV-ok veszik át az uralmat, de azért nem eszik annyira forrón a kását: az idei Opel-eladásokat a Corsa vezeti, második helyen áll az Astra, és csak utána jön a Crossland, Grandland, Mokka trió. Frissítés után sem lesz ez másképp, az ötajtósként 5,85, kombiként 6,13 millió forinttól induló Astra
takarékosságra hangolva is meg fogja találni a maga vevőit.
De igazán menő akkor lesz, amikor megérkezik az új L-generáció, amin már javában dolgoznak a németek. És a franciák.