Elöl 780 ezer/2 forintba kerülő, kemény tömésű, fejtámlával egybeépített, négypontos övet is fogadni képes kagylóülésbe huppantam be, amely az alulra rögzített tűzoltó készülékével
inkább illene egy bukócsöves versenyautóba, mint egy nagy luxus-Mercedesbe.
Órákig fészkelődtem benne, de aztán megszoktam a formáját, és kényelmesnek éreztem, ettől függetlenül, én maradnék a normál üléseknél, amik szintén jó oldaltartásúak, de még komfortosabbak és többet tudnak (masszázs, hűtés, aktív oldaltámaszok).
Ami még zavart, hogy a légrugós futómű a keresztbordákon hangos döccenéssel kelt át a legpuhább állásban is, de az egyéb úthibák ütései is a kelleténél jobban rázták meg az egyébként merevnek érződő felépítményt.
Csak országúti tempónál vált kényelmessé a rugózás,
de akkor meg a széles és peres gumik gördülési zaja hangosodott fel. Azért füldugóra nem volt szükség, de egy több mint 50 milliós, négyajtós Mercedestől több kifinomultságot várna az ember.
Gombnyomásra röffen be a kézzel összerakott AMG-motor, amely
sem hangjával, sem finom, az egész autót mozgató remegésével nem titkolja, hogy V8-as,
bár a morgása visszafogottabb, mint a kétajtós GT-ben. Manuális váltóhasználat esetén, az aktív kipufogó hangosra állításával azért elő lehet csalogatni azokat a géppuskaropogásra emlékeztető durrogásokat, amik az AMG modellek kötelező tartozékai, de ha úgy akarjuk, a motor és kipufogó kifejezetten csendes is tud lenni, ami hosszú utakon jól jön.
Részterhelésnél, 3250-es fordulatszámig képes a motor négy hengert lekapcsolni a nyolcból, de még ekkor sem lehet elérni, legfeljebb megközelíteni a 11,3 literes gyári NEDC fogyasztásértéket, akármilyen óvatosan simogatjuk a gázpedált. Ha viszont az ember néha lepadlózza (és úgysem bírja ki, hogy ne így tegyen), akkor
országúton inkább 15-20, városban pedig 20-25 literes fogyasztással kell számolni,
de ólomnehéz jobb lábbal a 30 litert is könnyű meghaladni. Már csak ezért is jó, hogy 80 liter fér a tankba, de a jegesmedvéket nem ez a kocsi fogja megmenteni.
Még komfort állásban is kell erő a kormányzáshoz, cserébe több a visszajelzés, mint egy BMW M5-ben, ami szép teljesítmény az AMG-től. Nincs aktív, sebességtől függő változó áttételezés, csak a fogasléc fogsűrűségével variáltak, hogy progresszíven azért változzon az áttétel. Az összkerék-kormányzás miatt valószínűleg erre sem lett volna szükség, mert a kanyarokban szokatlanul keveset kell a szögletes, alcantarába húzott kormányon mozdítani.
Az AMG 9 fokozatú MCT váltójában hidrodinamikus nyomatékváltó helyett egy olajos kuplung dolgozik, ami közvetlenebb motor-váltó kapcsolatot eredményez, de indulás után mindig van egy apró rántás, amit el kell viselni, és ami a parkolást is körülményesebbé teszi, mintha dupla kuplungos lenne.
Fontosabb, hogy a váltó villámgyors kézi és automata módban is,
padlógáznál egyszerre akár négy fokozatot is vissza tud kapcsolni.
Lassuláskor megjön a gázfröccs is a visszaváltás mellé, ami az aktív kipufogó aláfestésével libabőröztetően mesés, mennydörgésszerű hangot eredményez. Üzemmódból egyébként hat (jeges, komfort, sport, sport+. verseny, egyéni), kezelhetőségi programból négy áll rendelkezésre (alap, haladó, profi és mester, az utolsóban az ESP kikapcsol), így a GT viselkedése majdnem annyira személyre szabható, mint az M5-é.
Olyan gyorsulást produkál a GT, hogy
a legtöbb utas szó szerint megijed benne.
Mivel széria az összkerékhajtás és a rajtprogram, a 3,2 másodperces százas sprint reprodukálásához nem is kell Hamiltonnak lenni, a tesztautón ráadásul a feláras, félslick mintázatú Michelin Pilot Sport Cup 2-es gumik voltak, amik száraz időben a legnagyobb tapadást biztosítják a mai utcai gumik közül.
Nedves időben viszont nagyon lecsökken a tapadásuk, már hármasban is képes mind a négy kerekét elpörgetni a GT, és bekapcsolt ESP-vel is bárhol keresztbe állni, ekkor tehát tanácsos ekkor visszavenni a tempóból. A GT-ben a gyomormasszírozó gyorsulás mellett egyébként az a legszenzációsabb, hogy a sportfutómű és az összkerék-kormányzás miatt
kanyarokban sem érezni, hogy több mint 2 tonnát nyomna, és lassuláskor sem,
ami a feláras kerámiafékek érdeme. Cserébe el kell viselni, hogy kis tempónál csikorognak a tárcsák.
Utcára felesleges megvenni 2,78 millióért a komoly féket, persze pályanapokon biztos jól jön (ahogy az extrém ülések is), de egy ilyen autó akkor sem való versenypályára, ha egyébként a leggyorsabbak közé tartozik. A nagy tömeg miatt a féket, a gumit és az üzemanyagot is elképesztő mértékben fogyaszthatja ilyenkor, erre a célra jobb egy kétajtós GT, vagy valami pillekönnyű élményautó.
De ha kontinensek átszeléséről van szó négy személlyel és sok csomaggal, akkor kevés autóba ülnék szívesebben, mint egy ilyen GT-be, feltéve, ha lenne egy korlátlan üzemanyagkártya is mellékelve hozzá.
Ahogy azt sejteni lehet, a négyajtós AMG GT nem olcsó mulatság. Már a háromliteres, hathengeres, 389 lóerős mild hibrid 43-as alapváltozat is 30 millióba kerül, az 577 lóerős 63-as pedig 50 millióba, a 639 lóerős 63 S pedig 56 millióba. A tesztautó esetében erre még 17 millió forint értékű extrafelszerelés is rájött,
így jött ki a 73 millió forintos vételár.
Talán a fenti számok ismeretében viccesnek tűnik, de
a konkurenciához képest az AMG GT 63 S nem is kínál rossz ár-érték arányt.
A legerősebb Porsche Panamera, az S E-Hybrid (ami hiába 680 lóerős, nagyobb tömege miatt lassabb a Mercedesnél) alapáron több mint 7 millió forinttal drágább nála, az ősszel érkező BMW M8 Competition Gran Coupé (ami 14 lóval és 150 Nm-rel gyengébb, és rosszabbul is néz ki) hasonló árban lesz vele, a sokkal szűkebb és elavultabb, 603 lóerős Aston Martin Rapid AMR pedig extrák nélkül is 90 millió.