Itt van minden idők legrosszabb törésteszteredménye, kerülje ezt az autót

fiat panda
Vágólapra másolva!
A lehető legrosszabb eredménnyel zárt az Euro NCAP töréstesztjén a sok-sok éve változatlan műszaki tartalommal kínált Fiat Panda. A konszern másik autóját, a Jeep Wranglert is lepontozták.
Vágólapra másolva!

Noha már többéves konstrukció, a Fiat még mindig árulja új autóként a Pandát, az Euro NCAP legutóbbi tesztjén pedig – kíváncsiságból – a kisautót is összetörték.

Kiábrándító eredménnyel:

az autó minden idők legrosszabb eredményével zárt, nulla csillagot kapott a szervezettől.

Erre persze magyarázat, hogy amikor a Pandát kifejlesztették, még teljesen más előírások voltak érvényben.

Forrás: Euro NCAP

Az Euro NCAP nem először szúrt oda hasonló módon a Fiatnak, egy évvel ezelőtt a szintén évek óta változatlan műszaki tartalommal kínált Puntót tesztelték, és az is nulla csillagot kapott.

A kisautók sorsát a modern előírások, azaz a vezetéstámogató rendszerek hiánya pecsételte meg.

Mivel ilyenek egyáltalán nem elérhetőek náluk, nulla pontot kaptak ebben az értékelésben, és ez nullázta le az egész eredményüket.

A konszern egy másik autója is megkapta a magáét, ez pedig a Jeep Wrangler. Noha ez a Puntóval és Pandával ellentétben új autó, csak a biztonsági öv bekötésére figyelmeztető jelzéssel és sebességkorlátozóval büszkélkedhet, amivel nem versenyképes a konkurensei között.

Az Euro NCAP a Wranglert egy csillaggal jutalmazta a vezetéstámogató rendszerek hiánya miatt.