Retteghetnek az autósok, ezzel az új módszerrel büntet a rendőrség

Vágólapra másolva!
Közlekedési szabályszegőkkel szemben indult eljárás Vas megyében. Nem akármilyen bizonyíték alapján.
Vágólapra másolva!

Egy-egy videofelvétel miatt járt pórul két autós, akiknek közlekedési kihágását

egy másik jármű fedélzeti kamerája rögzítette a vasi megyeszékhelyen

– írta a Police.hu. A felvételek egy internetes portálra is felkerültek, amelyeken látszik, hogy a sofőrök nem tartották be a közlekedési szabályokat. A szombathelyi rendőrkapitányság mindkét esetben eljárást indított.

Egy helyi férfi autójával közlekedett szeptember 25-én a Vörösmarty Mihály utcában, amikor a Szelestey László utcába történő bekanyarodása során nem az útburkolati jelek által meghatározott forgalmi sávba sorolt be, valamint autójával a záróvonalon is áthajtott.

A gépjárművezetővel szemben a közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése miatt pénzbírságot szabtak ki.

Ugyancsak szabálytalankodott – és a forgalommal szemben haladt autójával – október 1-jén az a sofőr, akinek veszélyes manőverét

szintén egy másik autó fedélzeti kamerája örökítette meg Szombathelyen.

A jármű vezetője kocsijával a Hollán Ernő utca kereszteződésénél szabálytalanul kanyarodott ki a Szily János utca irányába, figyelmen kívül hagyva az oda kihelyezett, behajtást tiltó közúti jelzőtáblát. A jármű üzemben tartójával szemben a rendőrség közigazgatási bírságot szabott ki.