Végre megtörténik a KRESZ-szel, aminek nagyon régóta ideje volt

kresz
Vágólapra másolva!
Elkészült a gyermekeknek szóló Közlekedő kisokos című munkafüzet, valamint az ahhoz kapcsolódó tanári kézikönyv. Tananyag lehet a KRESZ-ből.
Vágólapra másolva!

A kiadvány elkészítése során a 10-12 évesekre összpontosítottak.

A távlati cél, hogy az elkészített anyag bekerüljön a Nemzeti alaptantervbe.

Idén

minden negyedik és ötödik osztályos gyermekhez el fog jutni a kiadvány,

várhatóan októberben, de legkésőbb novemberben.

A kevés szöveget, de annál több jól érthető ábrát tartalmazó, a gyalogos és kerékpáros közlekedés alapjait ismertető, 200 ezer példányban készült kiadvánnyal kapcsolatban egyelőre a tanárok döntik el, hogy beépítik-e a tananyagba. A képzés 8-10 órát venne igénybe.

A kisokos letölthető innen.