Nagyobb autót vehet, de okosabbat nemigen – Mercedes A200 teszt

2018.09.28. 21:21

Olyan már a Mercedes-Benz, mint Gombóc Artúr csokoládé-listája: mindenféle méretű és fajtájú van belőle. De attól, hogy valamiből lehet hatalmasat és drágát venni, még nem biztos, hogy szükséges is. A kecskeméti A-osztály például nagyot lépett előre menettulajdonságok és helykínálat terén, fő ütőkártyája viszont az lesz, hogy ért az okostelefonon szocializálódottak nyelvén.

Az A-osztály megjelenése autótörténeti-jelentőségű volt 1997-ben. Nem pusztán azért, mert a vele szinte egyszerre piacra lépő ML-osztállyal együtt kezdték a korábban csak pár kategóriában jelenlévő Mercedes típusok burjánzását. Hanem a jávorszarvas-teszt, annak elbukása, és emiatt szériában adott ESP miatt.

Több mint húsz éves a legkisebb Mercedes

Míg a többi korabeli csillagos modell klasszikus értékek és gondolatok mentén született, a szendvicsszerkezetű padlóra épülő A-osztály teljesen új és egyedi volt, tehát nyugodtan tekinthetjük a mai, modern, friss jogsis fiataloktól üzletembereken át családosokig és nagyszülőkig mindenkit megszólító Mercedes első fecskéjének.

Teljesen új a 2018-as, negyedik generációs A-osztály, mégis megtartotta az előd sziluettjét. Kívül csak a feszesebb, agresszívebb vonalain észrevehető a változás. Galériához kattintson a képre!Forrás: Bolla György

Egy új koncepció próbája, pilot-projektje volt az eredeti A, és 1,1 milliós darabszámával (mely vásárlók többsége bizonyára nem másik Benzből ült át) szépen megfelelt a teszten. A folytatás nem maradt el, ám a 2012-ben érkezett harmadik generáció radikális változást hozott; a korábbi, spéci technikán alapuló városi mini sima, ötajtós családi kompakttá nőtt.

Hogy szélesebb lehessen az ötödik ajtó, kettéosztották az elődre amúgy emlékeztető lámpatesteketForrás: Bolla György

A Kecskeméten is gyártott negyedik szériás (W177 kódú), új A-osztályról már a bemutató kapcsán elmeséltük, hogy jelentősen megnőtt. A hossz 12, a szélesség 1,6, a tengelytáv 3 centivel lett nagyobb, és ez pont arra elég, hogy rendes, használható kompakt legyen belőle. Magam mögött kényelmesen elférek, például mert van hely a cipőnek a sofőrülés alatt, és a fejtér is megfelelő a hátsó traktusban.

Kellemes beltér, kivéve a pácoló kárpitozást

Szélességben azért nincsenek csodák, hosszú úton inkább négy, mint öt embernek kényelmes, viszont ez a négy ember messzire is elindulhat, a 370 literes csomagtér pedig hozza a kategória átlagát. Érezhetően könnyebb lett megpakolni a rakteret az új, szélesebb hátsó ajtón keresztül, az ülésdöntés is csak egy mozdulat, praktikumban a kompakt családi kocsiktól elvártakat könnyedén teljesíti a kis Merci.

Az elődmodell legfőbb hibáját, a hátul szűkös helykínálatot orvosolták, és végre az ajtókivágást is felnőttekre szabtákForrás: Bolla György

Beszállni nem csak hátra, előre is kényelmes, és ahogy lenni szokott, a sofőrülés kapta a legtöbb figyelmet. A kihúzható combtámasszal és ülőlap-döntéssel könnyen kényelmesre varázsolható, nekem nem hiányzik az elektromos állítás lehetősége, de természetesen rendelhető.

Részletek persze megjelennek másutt is, például a frissített C-osztályban már ehhez hasonló digitális óracsoportot és kormánykapcsolókat láttunk, de a teljes csomag egyelőre csak az A-ra jellemzőForrás: Bolla György

A tesztautó műbőr-szövet kárpitozást kapott, ami ugyan megszokott manapság, viszont itt meglepően kellemetlen volt: hiába varázsolt a klíma elfogadható hőmérsékletet az utastérbe, az üléskárpit izzasztott és irritálta a bőröm. Persze 30 fok felett gyakorlatilag semmilyen autóülés nem kellemes, de azért vannak fokozatok, én ezt kevésbé bírtam, mint mást. Ha valaki sokat autózik forró vidékeken, jobban jár a szellőztetett bőrülésekkel.

Tanulnunk kell, de a gép is kitanul minket

Az új A osztály tehát egy klasszikus kompakt, semmi trükk, viszont legalább jól használható. Vezetőülésében körülpillantva azonban nem a megszokott látvány fogad, nagyon nem, ez valami új! A Mercedes, bár az elmúlt években több luxusmodellje is frissült, ebben az A osztályban vezette be először az MBUX (Mercedes-Benz User eXperience) rendszert, tehát ma ez a legmodernebb Benz cockpit, még a márka luxuslimuzinjait is beleértve.

Analóg óracsoport helyett már ebben is sokféleképp konfigurálható digitális műszerfalat találunkForrás: Bolla György

Felsorolni is sok, mennyi mindent tud, csak a digitális óracsoport beállítási lehetőségei elvinnének egy oldalt, de nem is ez a lényeg: régóta először egy olyan rendszer, mely tényleg eltér a megszokottól. Ez egyrészt azt jelenti, az új tulajnak tanulnia kell. Másrészt viszont a beépített mesterséges intelligencia is tanulóképes, tehát ha elkezdjük használni, egy idő után nem csak mi szokjuk meg, de a kocsi is kiismeri rendszeresen ismétlődő úticéljaink, klíma-igényünk, vagy éppen zenei ízlésünk, és még jobban érti majd a hangparancsot.

Azért is nehéz egy ilyen autóról érdemben írni, mert annyiféleképp felszerelhető, egyáltalán nem biztos, hogy tapasztalataink általánosíthatókForrás: Bolla György

Aki arra vágyott, hogy a telefonok esetében már megszokott, mindent figyelő „nagy testvér” az autóban is vele legyen, és vigyázzon rá, az most megkaphatja. A rendszer egyik kiemelt eleme a hangvezérlés, mely egyrészt jópofa, másrészt autót kicsit is szerető embernek nagyjából felesleges. Semmivel sem egyszerűbb, gyorsabb, vagy biztonságosabb pontos utasítással kinyitatni a tetőablak rolóját, mint odanyúlni a gombhoz és megnyomni.

Cikkünk folytatódik, kérjük lapozzon!

Előző
  • 1
  • 2
Következő