Igazi fejőstehén a magyar útdíjrendszer, meghökkentő számok érkeztek

Vágólapra másolva!
E-matricából és e-útdíjból bruttó 162 milliárd forint bevétele származott a költségvetésnek az idei első fél évben, 8 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban.
Vágólapra másolva!

A magyar utak használati díjának 47 százalékát külföldiek fizették meg

- mondta Bartal Tamás, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. vezérigazgatója. Az idén is folytatódott az útdíjbevételek növekedése, ennek oka döntően a díjköteles utak forgalmának erősödése.

Június végéig az e-matricából befolyt bruttó 46 milliárd forint 11 százalékkal,

a 3,5 tonnánál nagyobb járművek után fizetett e-útdíjból származó bruttó 116 milliárd forint 7 százalékkal haladta meg a tavalyi első félévit - ismertette a vezérigazgató.

E-matricából 7,2 milliót vettek az autósok az első fél évben.

Valamennyi matricatípus népszerűsége nőtt, az éves és a megyei jogosultságoké a leginkább.

Előbbiből június végéig mintegy 16, utóbbiból 12 százalékkal vásároltak többet, mint egy évvel korábban.

Az úthasználók egyre tudatosabbak, a rendszeres utazásokhoz gyakran veszik igénybe a megyei matricák kombinációját

- mondta el a vezérigazgató. Az e-matricák 35 százalékát külföldi rendszámú autókra vették az év első hat hónapjában.

A 3,5 tonnánál nagyobb, regisztrált járművek száma 354 ezerre nőtt a tavaly júniusban nyilvántartott 295 ezerről. Az úthasználók 89 százaléka fedélzeti egység (OBU) alkalmazásával, a többiek viszonylati jegyek vásárlásával fizettek e-útdíjat.

A díj 52 százalékát külföldiek vallották be. Az általuk fizetett e-útdíjból

továbbra is a román teherjárművek képviselték a legmagasabb, 40 százalékos arányt, a második helyén változatlanul Lengyelország áll 13, a harmadikon pedig Bulgária 9 százalékkal.

A NÚSZ 2013-as indulásától 2018. június végéig bruttó 1336 milliárd forintnyi útdíjat, pótdíjat és szolgáltatási díjat fizetett be az államkasszába. E-útdíjból és e-matricából az idei költségvetési elvárás több mint 60 százaléka már teljesült.

A költségvetési terv idén nettó 240 milliárd forint útdíjbevétellel számol.