Legálissá teszik a gyorshajtást, emelik a sztrádák sebességhatárát

140
Vágólapra másolva!
Miközben Franciaországban csökkentették a sebességhatárt, a szomszédban az ellenkezőjével próbálkoznak. Igaz, csak az autópályákon, és egyelőre csak kísérleti jelleggel.
Vágólapra másolva!

140 km/h-ra emelkedik a megengedett legnagyobb sebesség az osztrák autópálya-hálózat egyik szakaszán augusztus elsejétől

- írta a Hvg.hu. Az A1-es autópálya két, egyébként háromsávos szakaszán: Melk és Oed között, valamint Haid bei Ansfelden és Sattledt között lehet majd a jelenleginél gyorsabban hajtani - büntetlenül.

Hofer Norbert (FPÖ) közlekedési miniszter közölte, hogy a sebességhatár emelése mindkét irányban érvényes.

Egyelőre csak próbaüzemről van szó, amely egy évig tart majd.

Forrás: Heute.at

1974 óta az osztrák autópályákon a megengedett legnagyobb sebesség 130 km/h. Eközben a járművek tisztábbakká és biztonságosabbá váltak – mondta Hofer.

A sebességhatárok emelését már többször megvitatták Ausztriában. 2006-tól 2007-ig egy tesztpálya is működött, amelynek 12 kilométeres szakaszán akár 160 km/h sebességig is lehetett nyomni a gázpedált.