Nem nézett tükörbe előzés előtt, pedig tűzoltóautó jött mögötte

Firetruck was Unable to Pass
Vágólapra másolva!
Figyelmetlenül előzött a kamionos, aminek nem várt következményei lettek.
Vágólapra másolva!

A piros Scania kamion sofőrjének csak annyit kellett volna tennie, hogy belenéz a tükörbe, mielőtt elkezdi előzni a traktort. Nem tette, és valamiért a szirénát sem hallotta, ezért előzés közben összeütközött azzal a tűzoltóautóval, ami meg éppen őt kezdte előzni.

Nyilván az sem volt szerencsés, hogy az eset egy kereszteződésben történt, ahol ráadásul az út túloldalán állt egy harmadik teherautó, leszűkítve a használható útfelületet. A vége egy hatalmas hármas kamionkarambol lett, a szendvicsben a tűzoltóautó lett a párizsi a két kenyérszelet között.