Jelentősen változik a külföldről hozott autók ára

használt élménykombik
Vágólapra másolva!
Az április vége óta tapasztalható forintgyengülés jelentősen megdrágítja a külföldről importált használt autókat, emiatt sok vásárló inkább kivár, bízva a magyar deviza visszaerősödésében – közölte a Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesülete (MGOE) hétfőn.
Vágólapra másolva!
Forrás: BMW

A közleményben emlékeztetnek: április 20-án az euró középárfolyama még 310,49 forint volt, július 2-án azonban már átlépte a lélektani 330-as határt, ami 6 százalék feletti gyengülést jelent. Bár a forint ezt követően ismét erősödésnek indult,

a július 5-én érvényes 324 forintos középárfolyam még mindig 4,3 százalékos különbség a kiindulóponthoz képest.

Borka J. Balázs, a MGOE kommunikációs vezetője a közlemény szerint elmondta, a magyarok többsége 700 ezer és 2 millió forint közötti áron keres használt autót, amit euróövezeti országból történő import esetén a gyenge forint

átlagosan 42-120 ezer forinttal drágít meg.

Azon kereskedők számára, akik korábban szerezték be a járműveiket, és készletet halmoztak fel, a forintgyengülés nem okoz problémát, de

aki most vásárol, az 7-9 százalékkal többet kénytelen fizetni, mint akár egy hónappal ezelőtt

– mutatott rá a szakember. Azt is hozzátette: az emelkedő beszerzési költség idővel megjelenik az árakban, vagy ha a kereskedő a magyar piacon nem tud már árat emelni, akkor a profitja csökken, vagy akár el is tűnik.

A rendelésre történő import esetén – ami a drága prémiumautók behozatalára jellemző – a forint gyengülése azonnal érezteti a hatását. Az ilyen gépjárműveknél az árfolyamváltozás miatti drágulás mértéke akár 1-2 millió forint is lehet, amely összeg Borka J. Balázs szerint kivárásra késztethet sok vásárlót.