Ha ezt felveszi, soha többé nem lesz rosszul autóban utazás közben

seetroen
Vágólapra másolva!
A Citroën kifejlesztette a Seetroënt, az első olyan szemüveget, amely véget vet az utazás alatti rosszullétnek.
Vágólapra másolva!

A kinetózisnak is nevezett tünetegyüttestől több mint 30 millió európai szenved rendszeresen. A rosszullétet minden harmadik ember az élete során legalább egyszer megtapasztalja.

A Citroën az eredetileg tengerészeknek kifejlesztett megoldást most mindenkire kiterjeszti: a Seetroën néven forgalomba kerülő szemüveg hajón, autóban, autóbuszon vagy akár repülőn is használható. A szabadalmaztatott és bevizsgált gyógyászati segédeszköz 95 százalékos hatásfokkal rendelkezik.

Forrás: Citroen

A szemüveg a szem körüli műanyag karikákban jobbra-balra, ill. előre-hátra (homlok- és nyílirányban) mozgó folyadék segítségével helyreállítja a szem előtt a látóhorizontot, és ezzel feloldja az érzékszervi ingerek közötti ellentmondást, ami a rosszullét forrása.

A szemüveget felnőttek és tíz év fölötti gyerekek használhatják (ekkorra fejeződik be a belső fül fejlődése). A szemüvegben nincs üveg, így bármelyik családtag vagy utastárs – akár normál szemüveggel együtt is – viselheti. Az eszköz bevezető ára 99 euró.