Új utcák lesznek fizetősek Budapesten, jön az 525 forintos tarifa

parkolás
Budapest, 2018. január 2. Nő parkolójegyet vásárol a XIII. kerületi Tatai utcában 2018. január 2-án. Ettől a naptól bővült a parkolási övezet a kerületben, fizetőssé vált a parkolás a Rákos patak - Tatai utca - Kámfor utca - Reitter Ferenc utca - Gyöngyösi utca - Göncöl utca által határolt területen. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Új parkolási fizetőövezeteket alakítanak ki Újbudán és Zuglóban. Az V. kerület nagy részén óránként 525 forintra emelkedik a várakozási díj, míg az állatkertnél csökkennek a parkolási díjak.
Vágólapra másolva!

A képviselők 25 igennel, 2 nem szavazat ellenében döntöttek a parkolást is szabályozó fővárosi közgyűlési rendelet módosításáról szerdán.

A testület az újbudai önkormányzat - a kerületi parkolási nehézségek enyhítését célzó - javaslatára módosította a XI. kerületi parkolási szabályozást, amelynek alapján várakozási övezetbe vonják az Egry József utcát, a Bocskai út - Karolina út - Villányi út - Tas vezér utca által határolt területet, a Gellérthegy teljes kerületi részét, az őrmezői lakótelepet, a kelenföldi városrészt - azaz a Szerémi út - Galvani utca - Andor utca - Egér út - vasút - Hamzsabégi út által határolt területet -, valamint az Infopark területét, de a Warga László út nem kerülne az övezetbe. Továbbá a Műegyetem rakparton is várakozási díjfizetést vezetnek be.

A belvárosban már több mint 500 forintot kell fizetni óránként Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A közgyűlés emellett hozzájárult ahhoz is, hogy a kerület emelje a parkolási fizetőövezetek díjtételeit: ott, ahol eddig óránként 350 forintot kellett fizetni, a jövőben 440 forintot kell, ahol pedig eddig 175 forint volt, ott óránként 265 forintra emelkedik a parkolás díja.

Zuglóban a kerületi önkormányzat javaslatára parkolási díjat vezetnek be a Mexikói út - Kacsóh Pongrác út - Kassai tér - Szikszó park - Lőcsei út - Telepes utca - Fűrész utca - Csömöri út - Lőcsei út - Bosnyák utca - Fűrész utca - Szugló utca - Lőcsei út - Egressy út - Nagy Lajos király útja - Thököly út által határolt területen is.

A Kerepesi út - Vezér utca - Ond vezér útja - Örs vezér tere - Bánki Donát utca - Padlizsán utca által határolt területen az eddigi óránkénti 175 forint helyett 265 forintot kell majd fizetni.

A Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója javaslatát elfogadva a közgyűlés az Állatkerti körúton a várakozás díj csökkentéséről döntött. Ezek szerint az Állatkerti körúton a ligeti főszezonban óránként 265 forintot, a holtszezonban óránként 175 forintot kell majd fizetni a parkolásért. Továbbá a Városliget teljes területére óránként 350 forintos parkolási díj bevezetéséről is döntöttek.

A testület az V. kerületi polgármester javaslatára döntött arról is, hogy a kerület nagy részét lefedő, óránként 440 forintos díjtételű várakozási övezetben a jövőben 525 forintot kell majd fizetni. Az id. Antall József rakparton az eddigi 265 forintos óránként díj 350 forintra emelkedik.

A XII. kerületi polgármester kezdeményezésére a Böszörményi út - Királyhágó utca - Alkotás út - Márvány utca - Győri út - Avar utca - Hegyalja út - Jagelló út által hatolt területen este hat óra helyett nyolc óráig kell a jövőben fizetni a parkolásért.

A II. kerületi önkormányzat javaslatára a Széll Kálmán tér - Szilágyi Erzsébet fasor - Trombitás utca - Garas utca - Marczibányi tér - Keleti Károly utca - Margit körút által határolt területen szintén este nyolc óráig kell majd fizetni a várakozásért.

A ferencvárosi polgármester kezdeményezésére a Ferenc körút - Üllői út - Haller utca - Soroksári út - Déli Határoló út - Gizella sétány által határolt terület, beleértve - a Ferenc körút kivételével - a határoló utakat és tereket, óránként 350 forintos díjtételű várakozási övezet lesz.

Az új szabályozás július közepén lép majd hatályba.