Haladjon tovább a Yeti lábnyomán! - Skoda Karoq 2.0 TDI 4x4 teszt

Skoda Karoq 2018 teszt
Vágólapra másolva!
Az új Skoda Karoq megadja mindazt, amire egy modern autósnak szüksége van: nagy utas- és csomagteret, alacsony fogyasztást, jó minőséget, és okos részletmegoldásokat, ráadásul még a szemfényvesztéstől sem riad vissza. Minden adott tehát ahhoz, hogy a népszerű Octavia vevőit is átcsábítsa – hiszen divatosabb, és azonos kivitelben lényegében ugyanannyiba kerül.
Vágólapra másolva!

A Skoda Karoq maga a négy keréken gördülő optikai csalódás, ugyanis – a márka „egyszerűen okos” szlogenjéhez híven – ügyes trükköket vonultat fel. Kalandokra éhes SUV-ként hirdeti a gyártója, ami a profi, aprólékosan kidolgozott dizájnnak köszönhetően nemcsak a reklámfotókon, hanem élőben is hihető. A jó kiállású családi mindenes félelmetesen hatékonyan szuggerálja a terepjáró-érzést.

Igazi trükkmester a Karoq, hiszen egy mai ötajtós kompakt hosszával képes elhitetni, hogy igazi SUV. Viszont legalább választható 4x4-hajtással is, ha megfizetik. Galériához kattintson a képre! Forrás: Origo

Földszintről a csúcsra

Ám az MQB, azaz a VW Golf VII és társai keresztmotoros építőkészletébôl összeállított konstrukció meredek szögekkel határolt téglasziluettje, a nagy üvegfelülete, valamint a komoly hasmagasságot sugalló, fekete oldalborítása vegytiszta hatásvadászat.

Talán a crossover elnevezés illik rá igazán,

személyautó és terepjáró keresztezése, egy extracsomag megrendelése után némi buszlimuzin-praktikummal.

Szépek és a mai kor divatjának megfelelőek a külső forma részletmegoldásai. Álló helyzetből 8,7 másodperc alatt gyorsul százra, a végsebessége 196 km/h Forrás: Origo

Nyilván az éveken át vákuummarketingelt nagytestvér, a Skoda tavaly nyári nagy dobása, a fél számmal nagyobb és akár hétüléses Kodiak körvonalait sem véletlenül kapta meg. A masszív összképre sikerült rálicitálni azzal a tervezési fogással, hogy a volán mögül látszik az eleje, így a vezető kis idő múlva parancsnoki hangulatba kerül.

Elegáns, kimért, funkcionális a Karoq vezetői környezete. A dekorcsíkok mögé bújtatott kék LED-szalag szerencsére nem kötelezô extra Forrás: Origo

Egészen az első lámpáig, ahol aztán le kell szállnia a magas lóról; legalábbis nyomasztó felismerni, hogy a szomszéd sávban várakozó Hyundai Tucson sofőrje

hozzá képest majdnem egy emelettel feljebb ül.

Na de kit érdekel, hogy a Karoqban napóleoni perspektívából szövögetheti világuralmi terveit az ember, amikor a francia császárt sem az alacsony termete, hanem az embertelen orosz tél állította meg. A 2.0 TDi 150 4x4 Style Karoqot talán még az sem tudná.

Nem baj, ha késik a hókotró

Rendben, elismerjük, az Uralon túli végtelen sztyeppék csontig hatoló, jeges orkánjai helyett a budapesti agglomerációban megmaradt kétarasznyi hó, a -15 Celsius fokos minimum hőmérséklet és a helyenként tankcsapdákkal, vízmosásokkal tarkított aszfalt/földút kombináció volt a legmostohább tesztkörülmény, amellyel meg kellett küzdenie, egy-egy rövid szakaszon ráadásul 12%-osnál is meredekebb emelkedőn.

A DSG-váltót leszámítva a csúcs-Karoq járt nálunk teszten, 8,75 millióért, sőt az extrákkal kitömött tesztautó 10 millió fölé csúszott. Alapáraival pont félúton jár egy hasonló kivitelű Octavia limuzin és kombi közt Forrás: Origo

Mindenesetre bebizonyosodott, hogy a sok elektronikus segédlet (blokkolás-, kipörgés-, kitörés-, és visszagurulásgátló, lejtmenet-vezérlő), meg persze az ötödik generációs, elektronikusan vezérelt Haldex 4x4 hajtás és a - magától értetődően - jó téligumi az esetek 99 %-ában

elegendő vértezet egy divatjármű mobilitásához,

amelynek 99%-ban civilizált környezetben kell komfortot, biztonságot és dinamikát nyújtania.

Finomabb rugózással lenne az igazi

Sajnos a gördülési komfort terén azonban a 100%-tól elég messze áll a Karoq. A futómű jó hangszigetelése révén a durva úthibák a fülnek tompa puffanással, ám a testnek kellemetlen döccenéssel jelzik, hogy arra az útszakaszra ráférne némi felújítás. A tesztautó peres téli abroncsainak ballonosabbra cserélésével bizonyára kevésbé tűnt volna úgy, mintha a VW-konszern nagytudású mérnökei elfelejtették volna, hogyan lehet elkerülni döcögős futást.

Egyszerű, de kellemes részletek, jó kidolgozással. Ebbe is került segélyhívó rendszer Forrás: Origo

Cserébe nagy piros pont jár a vezetési élmény miatt, az elöl McPherson, hátul többlengőkaros futómű kiszámíthatósága és biztonsági tartaléka lenyűgöző, a precíz, jó fogású és forgatási erejű kormánnyal nagy sebességnél is kifejezetten magabiztosan kezelhető a másfél tonna körüli jármű.

Csiszolatlan gyémánt: kétliteres dízel

Dinamikában is átlagon felüli a tudása. A 150 lóerőt, illetve 340 Nm nyomatékot mozgósító, jól bevált 2.0 TDI remekel, mégpedig minden körülmény között. A jól áttételezett, határozottan kapcsolható hatos váltó legmagasabb fokozatában az M1 Tatabánya feletti szakaszának Budapest felé vezető kaptatóján

öt emberrel is flottul gyorsítja a Karoqot,

ami igazán elismerésre méltó tény.

A sok filléres ötlet forintot ér - íme, a gyári jégkaparó. Funkcionalitásával kiemelkedik a mezőnyből a Skoda Karoq. Gázolajon kívül olykor AdBlue folyadékot is kell tölteni bele Forrás: Origo

A közös nyomócsöves, négyhengeres TDI zaja azonban árnyalja a képet: már alapjáraton is érezteti jelenlétét, a fordulat emelkedésével pedig egyre erőteljesebb morajjal hívja fel magára a figyelmet. Idővel persze hozzá lehet szokni, főleg az elemi ereje és a 4x4-hajtás ellenére is 6 l/100 km körüli átlagfogyasztása, na meg a kellemes karaktere miatt.

Cikkünk folytatódik, kérjük lapozzon!