Megdöbbentő bírságok, szívatják a magyarokat az osztrák rendőrök

Vágólapra másolva!
A legkisebb szabálytalanságért vagy műszaki problémáért is százezrekre büntetik a magyarokat az osztrák autópályákon.
Vágólapra másolva!

Több olyan autóssal is találkozott a Heti Napló riportere, akiknek ugyanaz a problémájuk:

elindultak Ausztriába a kocsijukkal, haza viszont már nem jutottak.

Legalábbis a saját autójukkal nem. Merthogy megállították őket az osztrák autópályán, elkísérték őket egy úgynevezett rögtönzött ellenőrzőpontra, ahol

spontán leműszakiztatták a kocsijaikat, majd mindenféle mondvacsinált hibát találtak azokon.

Attila egyik alkalmazottja például egy tréleren vitt három autót. Megállították, majd

kézifékhibára hivatkozva levették a rendszámot, elvették a forgalmi engedélyt,

és ezen felül 620 euróra, tehát majdnem 200 ezer forintra büntették a sofőrt. Ezt azonban

hiába fizették ki ott helyben, nem kapták vissza se a forgalmit, se a rendszámot.

Azt mondták a rendőrök, csak abban az esetben kaphatják ezeket vissza, ha ott, Ausztriában javíttatják meg a járművet.

"620 euró volt a büntetés, amit ott kellett helyben fizetni, mert addig nem kaptunk vissza semmi papírt. 1670 euróból megjavították az egy darab kéziféket" - mesélte a férfi.

A forgalmit a mai napig sem kapta vissza az osztrákoktól.

Krasznai László Bécsből tartott hazafelé a frissen műszakizott autóján. "Odaadtam a papírjaimat, majd a rendőr mondta, hogy rendben van, ezt most nem adja vissza, hanem kövessem őt egy műszaki ellenőrzésre" - mesélte a Heti Naplónak.

Az ellenőrzés tíz perc volt, a végén pedig elkezdték sorolni Lászlónak a hibákat, aztán a rendszám is lekerült az autójáról.

És mozog a lámpa. Ilyeneket írt, illetve, hogy lámpahiba: a rendszámtábla-világítás volt, kettőből egy nem működött" - magyarázta. Neki szerencséje volt, mert a papírjait visszakapta, és megkapta az engedélyt arra, hogy hazavontathassa a kocsit. Ugyanakkor ez újabb költség: trélerrel hazahozni az autót további 110 ezer forint volt. Így

László bécsi kiruccanása több mint 300 ezer forintba került.