Tolni kellett az emelkedőn az 1100 lóerős Mercedest

Vágólapra másolva!
Bár a Project One erősebb Lewis Hamilton F1-es versenyautójánál is, egyelőre egy emelkedő is kihívást jelent neki.
Vágólapra másolva!
Forrás: Daimler AG

A tavaly ősszel bemutatott Mercedes-AMG Project One arról nevezetes, hogy a Forma-1-es Mercedes versenyautók motorját és hibrid rendszerét kapta meg, enyhén módosított formában. A kocsi rendszerteljesítménye bőven meghaladja az 1100 lóerőt,

0-200 km/órára kevesebb mint 6 másodperc alatt gyorsul fel.

Tobias Moers, az AMG főnöke nemrég azt nyilatkozta, hogy a kocsi minden rekordot megdönthet majd a Nürburgringen, akár 6 perc körülire is leszoríthatja a körrekordot. A jelenlegi 6:11-es körrekordot egy Porsche 956 versenyautó tartja 1983-ból (Stefan Belloffal a volánnál), a leggyorsabb utcai autó szintén egy Porsche, a 911 GT2 RS, amivel tavaly futottak egy 6:47-es kört.

A Mercedes-AMG Project One-t kivételes ereje, könnyű építése és extrém nagy leszorítóereje képessé teheri a rekorddöntésre, de a kocsi prototípusának egyelőre még egy enyhe emelkedő is gondot okoz. Nemrég a floridai Amelia Island Concours d'Elegance veterán kiállításra szállították el az autót, ahol

egy emelkedőn sem tudott saját erejéből felmenni,

három segítőnek kellett feltolnia. A videón az is látható, hogy korábban is csak villanymotorral, némán gurult a sík terepen, valószínűleg az akkuja lehetett lemerülés-közeli állapotban.

A több mint 2 millió euróba kerülő, pár száz példányban készülő Project One szériaautó egyébként csak 2019-ben jelenik meg az utakon, de már mind a 275 példánya előzetesen elkelt.