Biciklitől a párizsi metró kerekéig - a Michelin fivérek története

Véletlenül került a gumiiparba a francia testvérpár, de aztán a cserélhető abronccsal, a radiállal és a marketing fontosságának felismerésével forradalmasította azt. Így lett a kicsi vulkanizáló műhelyből óriáscég, amely még Alonso világbajnok Renault versenyautójára is gumit szállított.

Az 1800-as évek végén a francia - és a nemzetközi - művészvilág központja a párizsi Montmartre volt, ahol a bohémek éjszakai életének egyik vezéralakjaként tűnt fel Étienne Michelin.

Legszívesebben költők és festők társaságában időzött,

sőt, később maga is grafikus lett. Hat évvel idősebb bátyja, André Jules Michelin a Párizsi Műszaki Egyetemen tanult építészetet, de Étienne azért néha belevitte az éjszakába.

Macerás örökség és egy fontos távirat

Amikor rajongásig szeretett nagyapjuk meghalt, rájuk hagyta - aranybányának semmiképpen sem nevezhető - gumivulkanizáló üzemét. Az 1832-ben alapított vállalkozás főleg tömítőgyűrűket, csöveket és ékszíjakat gyártott. A halálhírre André azzal a szándékkal utazott haza, hogy amint lehet, eladja a céget, és visszatér a rajzasztalhoz Párizsba.

André Michelin 1920-ban Forrás: Retro Mobil

Az üzemre azonban nem akadt vevő, így az örökös - csakhogy hasznosan töltse idejét - bevezetett néhány újítást, és táviratot küldött öccsének:

Komoly vevő érdeklődik! Stop. Az üzleti papírok miatt gyere haza! Stop.

Várlak. Stop." Étienne úgy utazott el Clermont-Ferrand-ba, hogy bérelt párizsi lakásásban még a mappáit sem csukta össze, de megtetszett neki a vidéki élet, és közben az állítólagos vevő is visszatáncolt.

A munkaszervezési újítások hatására

a gazdasági mutatók is javultak,

így a Michelin testvérek 1888-ban megalapították a Compagnie Generalé des Établissement Michelint, s már csak annyi időre utaztak vissza Párizsba, hogy felszámolják lakásbérletüket.

A márka mindig komolyan vette a kerékpárabroncsok fejlesztését, később a Tour de France támogatói közé is beállt Forrás: Retro Mobil

Egy lapos biciklikerékkel indult minden

Clermont-Ferrand-ban csendesen folydogált az élet, ám egy szép napon befordult egy ökrös szekér az udvarra, a széna tetején pedig egy kerékpáros üldögélt, defektes biciklijével. A munkások három órán át javították, szárították a defektes kereket, de nem tudták befoltozni, és amikor Étienne elkérte a kerékpárt, hogy egy próbakört tegyen vele,

a gumi épp alatta szakadt cafatokra.

A Michelin testvérek évekig tartó kísérletezés után végül 1891-ben szabadalmaztatták hosszú élettartamú, leszerelhető, cserélhető kerékpár-gumiabroncsukat.

Mozgó reklám 1904-ben Houstonban, Amerikában Forrás: Retro Mobil

A konzervatív Le Petit Journal nevű lap vezetői éppen ekkoriban találták ki, hogy támogatják a Párizs-Brest-Párizs hosszú távú kerékpárversenyt.

Párizsban több mint százezer néző éltette a hazai versenyzőt, Charles Terront,

aki a gyötrelmes 1200 kilométer után elsőként hajtott át a Diadalív alatt!" - írta a lap szalagcíme, az újságíró Pierre Giffard cikkében kiemelte a cserélhető abroncsok fontosságát. A díjátadók között ott voltak a Michelinek is, akik akkor már a találmány autós-motoros hasznosítását tervezgették.

Századfordulós kiskönyvből legenda

Végül 1895-ben szabadalmaztatták a pneumatikus autóabroncsot is, aztán kitalálták, hogy kiadnak egy térképes könyvecskét, kifejezetten azzal a céllal, hogy hosszabb túrákra bátorítsák az autósokat. Ez lett a Guide Michelin, amely az évek során a cég védjegyévé is vált. Az ingyenes kiadvány először 1900-ban jelent meg, és csak Párizst és környékét térképezte fel.

A Guide Michelin első, még ingyenes kiadásának borítója, 1900-ból Forrás: Retro Mobil

Később jöttek a vidéki nagyvárosok, majd az országutak melletti pihenők, sőt a drogériák is – akkortájt csak ott lehetett üzemanyagot vásárolni. Becslések szerint

ekkoriban már mintegy kétezer autó futott a francia utakon.

Öt évvel később az éttermek is bekerültek a Guide Michelinbe, és hét frank lett az ára, újabb négy év múlva pedig már csillagok jelölték a fogadók minőségét.

Időközben Étiennek furcsa ötlete támadt: az udvar sarkában egymásra dobált, javíthatatlannak ítélt gumiabroncsokban meglátott egy emberalakot, és úgy vélte, kiválóan megfelel reklámfigurának.

Rögtön több változatot is rajzolt;

ezek egyike az a később legendássá vált plakát, amelyen a figura szögekkel, csavarokkal teli serleggel a kezében azt mondja: "Nunc est bibendum!" (És most igyunk!). A fura lény neve így lett Bibendum.

Cikkünk folytatódik, kérjük, lapozzon!