Elkezdődött az 57 kilométeres új magyar gyorsforgalmi út építése

Vágólapra másolva!
Letették a 57,45 kilométer hosszú M85-ös kétszer kétsávos gyorsforgalmi út Csorna és Sopron közötti szakaszának alapkövét szerdán, Sopron határában. A szakasz 2020 végére, 2021 elejére készül el.
Vágólapra másolva!

Hét külön szintű csomópont, 45 híd és két vadátjáró is épül az úton.

A Sopron és az országhatár közötti szakasz építése előkészítés alatt van, már tervezik a Sopront elkerülő,

több mint hatszáz méter hosszú alagutat a Bécsi-domb alatt, amely az ország leghosszabb alagútja lesz.

Az 57 kilométer hosszú M85-ös 18 települést érint, négy részre osztva kivitelezik.

A Csorna és Fertőd-Endrédmajor közötti szakaszt kivitelezője az STR-B M85 Konzorcium, amit a Strabag Építő Kft., a Strabag AG és a Belfry PE Kft. alkot.

A Fertőd-Endrédmajor és Nagylózs közötti szakaszt az EuroAszfalt Építő és Szolgáltató Kft., a Swietelsky Magyarország Kft. és a Betonútépítő Zrt. építi, míg a Nagylózs-Sopron-kelet és a Sopron-kelet-Fertőrákos közötti szakaszokat a Dömper Kft.-ből és a Subterra-Raab Kft.-ből álló DS Konzorcium kivitelezi.