Budapest lesz az önjáró autók egyik fellegvára

Vágólapra másolva!
A Continental 2018 májusában nyitja meg mesterséges intelligenciával foglakozó központját Budapesten.
Vágólapra másolva!

A Continental közleménye szerint szerint a mesterséges intelligencia fejlesztése kulcsfontosságú ahhoz, hogy az automata vezetés elterjedhessen világszerte, ezek a kutatások jelentik az autonóm autózás alapját.

A cég azért választotta Budapestet, mert itt már adott egy aktív autóipari környezet, számos egyetem és kutatóközpont, valamint specialisták is rendelkezésre állnak. Körülbelül 100 szoftver- és hardverszakértő felvételét tervezik az új egységhez.

A budapesti központ a "Fejlett vezetőtámogató rendszerek" üzletág egyik legfontosabb képviselője lesz. Az új fejlesztőközpontban a mély gépi tanuláson, azon belül is a biztonság szempontjából kritikus, valós idejű szoftveres alkalmazásokon lesz a hangsúly.