Megdöbbentő dolgot tettek a rendőrök egy budai parkolóban

Vágólapra másolva!
Hétfőn, kora este csapott le a rendőrség Zoltánra, aki az egyik II. kerületi áruház mozgássérült parkolójában várta, hogy felvehesse kocsival a családját.
Vágólapra másolva!

Három civil ruhás rendőr gyanúsnak találta, hogy csak úgy ott parkol, és igazoltatni kezdték - írta a 444.hu. Zoltán a legnagyobb nyugalommal mutatta nekik a fia nevére kiállított parkolókártyát, de a további szép estét helyett azok azt mondták, hogy

azonnal beviszik közokirat-hamisítás miatt.

Zoltán hiába magyarázta a rendőröknek, hogy

a fia, akinek a nevére parkolókártya szól, hároméves, születése óta súlyosan fogyatékos, alig lát,

szóval inkább ő szokott helyette vezetni, a három rendőr ragaszkodott ahhoz, hogy elő kell állítaniuk a súlyos bűncselekmény miatt.

A II. kerületi rendőrkapitányságon megmotozták, elvették a személyes tárgyait, ujjlenyomatot vettek tőle, fotó is készült róla, majd az alagsori cellába zárták.

Az ügyvédjével nem beszélhetett, csak annyit közöltek vele, hogy közokirat-hamisításért akár három év börtönt, jobb esetben egymilliós pénzbüntetést kaphat, és ahhoz is

szokjon hozzá, hogy mostantól priuszos lesz.

Arra is figyelmeztették, hogy ha nem működik együtt, akár 10 órán át is bent tarthatják.

Még a cellában ülve sem tudta felfogni, hogy egy parkolás miatt ilyen gyorsan a fogdán köthet ki. Az első ember, akin érezte, hogy szintén túlzásnak tartja a cirkuszt, az őt pár órával később kihallgató nyomozó volt. De ekkor már ő is

csak azt tudta tanácsolni, hogy minél gyorsabban tegyen beismerő vallomást, és akkor még az este elengedik.

Így is lett. Zoltán mindent aláírt, amit elé raktak, éjfél körül már otthon volt. Most az ügyvédjével egyeztet, mert panaszt akar tenni a rendőri intézkedés miatt. Külön bosszantja, hogy fia nevére kiállított parkolókátyát bevonták, így most akkor sem tudnak a mozgássérülteknek fenntartott helyre beállni, ha a gyerek vele van.

A rendőrség nem kívánt reagálni az ügyben feltett kérdésekre.