Hihetetlenül megszívatták az alvó autóversenyzőt

Vágólapra másolva!
A csapata kitalálta, hogy másra is lehet használni a Ferrarit, nem csak versenyzésre.
Vágólapra másolva!

Sok órányi utazás után a videón látható versenypilóta egyetlen kívánsága az volt, hogy aludhasson a motorhome-ba kitett kanapén pár órát. A csapata azonban úgy döntött, hogy emlékezetes módon ébresztik fel, mégpedig a Ferrari 458 szívó V8-as motorjának és nyitott kipufogójának a hangjával. Az, hogy simán beindították a kanapé mellé tolt autót még nem ébresztette fel a szerencsétlen pilótát, de az első komolyabb gázfröccsre már úgy pattant ki az ágyból, mintha az életéért küzdene.