Hihetetlen, de ez a japán autó simán legyorsul egy Bugattit is

Frankurt, autó fesztivál, autóshow
Frankurt, autó fesztivál, autóshow, IIA, 2017.09.12 Fotó: Csudai Sándor
Vágólapra másolva!
A bagoly nevű villany-hipersportkocsinak mindössze két másodpercre van szüksége, hogy elérje a 100 km/órát.
Vágólapra másolva!
Fotó: Csudai Sándor - Origo

Ismeretlen nevű gyártó apró standjába botlottunk a Frankfurti Autószalon 9-es pavilonjában. Épp az egyetlen kiállított autó, az Aspark Owl leleplezése zajlott, amelynek típusneve egyébként bagolyt jelent. A vetített villámok mennyiségéből és a bejátszott mennydörgésből már az adatok ismertetése előtt ki lehetett találni, hogy egy újabb villanyautóról van szó. Aztán a szemem megakadt két adaton, amit kiírtak a képernyőre: a magasság 98 centiméter, a gyorsulás 0-100 km/órára 2 másodperc.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Ez azért nem semmi gondoltam, hiszen az eredeti Ford GT40 is magasabb volt ennél, és a lustának éppen nem nevezhető, 1500 lóerős Bugatti Chironnak is 2,5 másodperc kell a százhoz, és akkor

jön ez az ismeretlen japán autó, és a földbe döngöli őket.

Még a dizájn sem rossz, leginkább a 20 évvel ezelőtti Le Mans-i kocsikat idézi. A hátsó lámpákat úgy rajzolták meg, hogy úgy tűnjenek, mintha a bagoly mosolyogna a lehagyott többi autóra.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Nem csoda, hogy felkeltette az érdeklődésem az Aspark hiperautója. Kértem is egy sajtóanyagot, ami egészen különleges, keménykötésű vékony könyv, ilyent máshol nem adnak Frankfurtban. Ebből kiderült, hogy a karbontestű Owl elektromos hajtáslánca összesen 435 lóerős, a kocsi tömege viszont csak 850 kilogramm, ebből 50 maga a karosszéria. A héj alatt térvázas szerkezet rejtőzik, a szuperkönnyű felnik pedig magnéziumból vannak.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

2014 óta fejlesztik Japánban, vagyis mindössze három év alatt eljutottak a világpremierig, igaz, a gyártó szerint még két év tesztelés és hangolás kell, mire piacra kerülhet. Mivel a hiperautók végsebességét szinte sehol nem lehet kihasználni (a Bugattiét még a gyártója sem tudja, mert nincs olyan hosszú egyenes, ahol le lehetne mérni),

az Aspark bevallottan a gyorsulásra hangolta az Owl-t,

a végsebesség ezért „csak" 280 km/h. Utcai gumikkal természetesen csak összkerékhajtással lehet ilyen gyorsulást elérni, az Aspark ezért mind a két tengelyhez beépít egy-egy villanymotort.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

A viszonylag alacsony energiasűrűségű lítium-ion akkumulátorokkal nem lehetett volna elérni az extrém gyorsulást a villanymotorok nagy áramfelvétele miatt, ezért szuperkondenzátorok is vannak az autóban, amelyet a töltést a fékezéskor visszatáplált áramból nyerik. Kíváncsian várjuk, hogy eljut-e a gyártásig az újabb japán csoda.