Átnevezik a Lexus autóit

2016 Lexus GS200t
Vágólapra másolva!
Megszűnik a Lexus IS 200t és a GS 200t, de csak névleg: továbbiakban a lökettérfogat helyett a teljesítmény áll az új típusjelzés fókuszában.
Vágólapra másolva!

A Lexus 2014 tavaszán, az akkor vadonatúj NX szabadidőjárműnél vezette be új fejlesztésű, kétliteres turbómotorját. A 200t jelzésű motor – különböző teljesítményszinteken – azóta számos további modellben is megjelent: piactól függően az IS és GS szedánokban, valamint az RX szabadidőjárműben is elérhető.

Forrás: Lexus

Mivel a turbótechnológia a Lexus kínálatának szerves részévé vált, már felesleges külön címkével utalni rá. Éppen ezért a 2018-as modellévtől a Lexus több piacon is GS300, illetve IS300 néven forgalmazza az eddig 200t-ként ismert felső-, illetve középkategóriás szedánjait.