Amit ez a pesti nő csinált a pirosnál, arra nincsenek szavak

piros
Vágólapra másolva!
A mobilját nyomkodta vezetés közben egy nő Budapesten, egyik butaságot csinálta a másik után a pirosnál.
Vágólapra másolva!

Már a kereszteződésbe is úgy állt be a kikanyarodás előtt, hogy a mobilját nézegette. A telefon annyira elterelte a figyelmét, hogy először a pirosnál indult el, aztán visszatolatott, és rükvercben felejtette a váltót. Másodjára hátramenetben próbált elindulni, szerencsére a mögé álló furgonos résen volt.