Végre elárulták, szabad-e villogással jelezni a traffipaxot

véda traffipax kkep
Vágólapra másolva!
A sebességmérésre villogással figyelmeztetik egymást egyes autósok. Kiderült, hogy ez szabályos-e.
Vágólapra másolva!

A hazai utakon az autósok gyakran villogással jelzik egymásnak, ha a közelben sebességet mérnek a rendőrök. A Hvg.hu megkérdezte a rendőrséget, büntethet-e a figyelmeztető villogásért a rendőr.

A jogszabály azt mondja,

tilos a közúti közlekedés hatósági ellenőrzését megakadályozni, megzavarni, valamint az ellenőrzés eredményét befolyásolni,

ide nem értve az ellenőrzést előre jelző eszközök használatát.

A rendőrség szerint

a villogástól függetlenül az ellenőrző berendezés képes a mellette elhaladó jármű haladási sebességét a valóságnak megfelelően megállapítani,

a jelzés pedig a közúti közlekedés hatósági ellenőrzését nem akadályozza vagy zavarja, illetve az ellenőrzés eredményét nem befolyásolja.

Azaz elvileg szabad a villogás, csakhogy a KRESZ szerint jogsértő, ha azzal a többi autóst elvakítjuk.

Ezért a rendőr már büntethet, helyszínen akár 15 ezer forintra, pénzbírság esetén pedig akár 30 ezerre is.