Kiderült, lesz-e chipkártyás forgalmi engedély Magyarországon

forgalmi autó kocsi
forgalmi autó kocsi 2017.01.
Vágólapra másolva!
Szlovákiában már évek óta egy chipes plasztikkártya helyettesíti a forgalmi engedélyt. Kiderült, nálunk lesz-e ilyen.
Vágólapra másolva!

A forgalmi engedély az a hatósági dokumentum, amely bizonyítja, hogy a gépjármű jogszerűen vesz részt a forgalomban. Egy 2011-es kormányrendelet határozza meg, hogy milyen adatok szerepelnek benne:

több mint harminc információt tartalmaz,

ezek közül a legfontosabb a rendszám, a műszaki érvényesség határideje és a környezetvédelmi besorolás.

Egyelőre marad ez. Persze kérdés, hogy egyáltalán minek magunknál tartani, amikor a rendőrök az összes adatot le tudják kérni igazoltatásnál. Jó tudni, hogy a forgalmit néha határátkelőhelyeken is elkérik (pl. Horvátország felé) Forrás: Origo

A forgalmi engedélynek állandóan az autó sofőrjénél kell lennie,

mert a közúti ellenőrzést végző rendőr a jogosítvánnyal mindig elkéri.

A forgalmi engedélyeket utoljára 17 évvel ezelőtt, 2000 januárjában újították meg

egy másik dokumentummal, a gépkocsi származását igazoló törzskönyvvel együtt. Több biztonsági elemmel - például hologramcsíkkal és vízjellel - látták el. Azonban továbbra is papírból készül, pedig

a többféle információ tárolására alkalmas e-kártya már itthon is elérhető.

Az InfoRádió megkérdezte a Belügyminisztériumot, hogy 2017-ben miért papíralapú még a forgalmi engedély, miért nem plasztikkártya, amit chippel vagy biometrikus azonosítóval látnak el. A Belügyminisztérium csak annyit válaszolt, hogy

a gépjárművek forgalmi engedélyének papírról plasztik alapúra történő cseréje jelenleg nincs napirenden.

Szlovákiában már évek óta igényelhető polikarbonát alapú chipkártyás forgalmi engedély, amit ott kisforgalminak hív a köznyelv, és a 2010. június 1-je után regisztrált autók tulajdonosainak kötelező ilyet igényelniük.