Félelmetes, mennyi Trabantot és Wartburgot vesznek a magyarok

használt autó
Vágólapra másolva!
Lassult, de még mindig növekszik a hazai használtautó-piac, 332 ezer másodkézből származó kocsi talált új gazdára az első félév során.
Vágólapra másolva!

Idén megdőlhet a használtautó-piac mindenkori csúcsa, mert bár veszített lendületéből, továbbra is nő a másodkézből származó autók forgalma hazánkban. A magyarországi csúcsot a 2005-ös év jelentette, ekkor

639 104 gépkocsi cserélt gazdát

az országhatáron belül.

Tavaly már közel volt a rekord, 620 281 autót írtak át a hatóságok, s akkor - 2015-höz viszonyítva - még 26,5 százalékkal emelkedett az értékesítések száma. Az idei első félév során 332 562 gépkocsit vettek használtan, ami

11,5 százalékos (+34 189 autó) növekedés 2016-hoz képest,

amikor 298 373 autó került új tulajdonoshoz.

Forrás: DAT Autohus

A teljes forgalomból a járműkereskedők 27,4 százalékos részesedést értek el, s összesen 91 239 négykerekűt értékesítettek, ami 11,4 százalékos növekedés 2016-hoz képest.

Az átírt kocsik 76 százaléka (253 333 autó) lépte túl a tízéves kort,

s mindössze 11,9 százalékuk (39 660 autó) volt öt évnél fiatalabb. Az autócserék 31 százalékát az alsó-középkategóriás- (103 308 autó), 25,8 százalékát a kis- (85 776 autó) és 15,5 százalékát a felső-középkategóriás autók (51 483 autó) tették ki.

A márkák rangsorában ezúttal is az Opel végzett az élen

45 742 autóval, második helyen zárt a Suzuki 34 099 kocsival, míg harmadikként a Volkswagen zárta a félévet 32 347 átírással.

A típusok sorrendje is ennek megfelelően alakult:

legtöbben Opel Astrát (23 946 autó), Suzuki Swiftet (22 192 autó) és Volkswagen Golfot (9434 autó) vásároltak.

2017 első hat hónapjában 315 Porsche, 19 Maserati, 5 Bentley, 4 Rolls-Royce és 3 Ferrari is új gazdára talált, de a másik véglet is érdekes:

721 Trabant, 363 Wartburg, 48 Zastava és 20 Moszkvics is elkelt

ez idő alatt. Területi elosztásban Budapesten vették a legtöbb használt autót: itt 66 312 járművet írtak át, Pest megyében 54 583, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében pedig 20 208 adás-vételt dokumentáltak. A legkevesebb üzlet 5536 gépkocsival Nógrád megyében köttetett.