Óriási dugók lesznek a magyar autópályákon

Vágólapra másolva!
Több tíz kilométeren terveznek teljes burkolatfelújítást az M1-es, M3-as és M7-es autópályákon.
Vágólapra másolva!

Az érintett részeken

a teljes burkolatot felújítják,

ami azt jelenti, hogy nem szaporodik tovább a helyenként most már egymásba érő, a korábbi javításokat jelző foltok mennyisége. Azt még nem lehet tudni, pontosan mikor kezdődnek a munkálatok – írja a Világgazdaság a Magyar Közút Nonprofit Zrt. közlése alapján.

Az M1-esen a Budapesttől Hegyeshalom felé vezető pályán egy 2,5, valamint egy több mint 11 kilométer hosszú útszakaszt jelöltek felújításra.

A beruházások tervezett költsége több mint hárommilliárd forint. A Magyar Közút tervezett felújításán túl más felújítás is várható az M1-esen, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. most készíti elő az autópálya leromlott állapotban lévő pályaszakaszainak rekonstrukcióját is.

Az M7-esen is jelentős felújítások várhatóak:

a Budapesttől Letenye irányába tartó sztráda jobb pályáján – egybefüggően – több mint húsz kilométer hosszúságban újítanák meg az autópályát,

aminek tervezett beruházási költsége 4,3 milliárd forint. Az M3-ason több helyen is várhatók majd munkák – ezek kezdési időpontja sem ismert –, de idővel Budapesttől Vásárosnamény irányába a jobb pályán két helyen nyolc, illetve hat kilométer hosszan, a bal pályán pedig csaknem másfél kilométeren újul meg a burkolat.