Az ördög cimborája - Mercedes-Benz S-osztály (2017) bemutató

Mercedes S osztály
Vágólapra másolva!
Ha van valami, ami eufóriába kerget egy autós újságírót, akkor az mindenképp az új S63 AMG, brutális 612 lóerővel. De el tudja homályosítani az S-osztály összes többi új motorváltozatát? Attól tartok, hogy igen, pedig a Mercedes mindent megtett, hogy szakmailag is a kedvünkbe járjon: 15 szakértőt küldött a frontvonalba. Kellettek is, hiszen annak ellenére, hogy csak egy szokásos ráncfelvarrás történt, 6500 alkatrész újult meg.
Vágólapra másolva!

Kívülről nem sok minden változott az S-osztályon, de feltűnő, hogy az egyke LED-sor helyett már három világít, újak a lökhárítók, nagyobbak a légbeömlők, szebbek a felnik és a hűtőmaszk is megújult, nem beszélve arról, hogy szélesebbek a kipufogóvégek. Bent már nagyobb változást észlelhetünk: az E-osztályéhoz hasonló miliőben tombol a luxus, olyan mintha teljesen felcsavarták volna a fényűzés tekerőgombját.

Három darab kettős krómpálca fut vízszintesen a hat- és nyolchengeres modellek új maszkján, köztük fekete a rács. Más, még elegánsabb hűtőborítást kapnak a V12-es és Maybach modellek. Galériához kattintson a képre! Forrás: Origo

Ami ebben az autóban nincs, az nem is létezik. Ja, hogy mégis? A mesterséges intelligencia butácska még, az E-osztályból megismert vezetőt támogató asszisztenseken lötyög az S-ben a ruha,

az önvezető technológiákban jócskán elmarad

a most bemutatott Audi A8 tudásától: míg az már harmadikos, addig az S-ben csak második szintű az autonóm vezetési rendszer.

A magyar autós köznyelvben divat volt Schaffhausenhez hasonlítani a finoman, megbízhatóan ketyegő motorokat, sokszor épp a Merci kapcsán. Hát most egymásra talált a két márka Forrás: Origo

Hangsúlyozták is rendesen, hogy ebben az autóban még az ember van nyeregben, a segédek nem akarják átvenni a sofőr szerepét. Nem is bíznánk rájuk magunkat, miután kipróbáltuk, flottul működik-e a navigációra alapuló, sávtartós és távolságtartós tempomat. Hát, aligha éltük volna túl, ha behunyjuk a szemünket. A harmadik szinten már elvárás, hogy ha rövid ideig is, de teljesen rábízhatjuk magunkat a gépre.

Csúcsfej, de nem önvezető

Az adaptív tempomat a kanyarok, körforgalmak és kereszteződések előtt automatikusan lelassít, de nem áll meg. Aktív sávtartó asszisztense képes sávot váltani, miután a sofőr működésbe hozza az irányjelzőt, de előzés után nem tér vissza az eredeti sávba, csak akkor, ha újra használjuk az irányjelzőt. Ennyi erővel mi magunk is előzhetnénk, de mindegy.


A megállás funkcióval kiegészített távolságtartós tempomatja 30 másodperc várakozás után is elindítja az autót. Parkolósegédje fejlődött, immár okostelefonról is be- és kiparkoltathatjuk, anélkül, hogy benne ülnénk.

Visszatért a finoman járó sorhatos dízel

Négyéves, ráadásul jön az A8. Kell valami új. Mit tegyünk? Így töprenghettek a Mercinél, és persze adta magát a válasz: ráncfelvarrás kell, az mindig beválik. Igaz, csak annyiban változott meg az S külseje, hogy ne tűnjön lódításnak a beavatkozás.

Lecserélték a fedélzeti elektronikát, de ennél is fontosabb, hogy megújult a motorkínálat.

Vége a BMW sorhatos uralmának, a Mercedes is visszatér ehhez a motorfajtához, az S-osztály az első, amely megkapja ezeket az újdonságokat.

Négyféle hosszal gyártják az S-limuzint: alapváltozat (5,11 méter), nyújtott (5,24 méter), Maybach (5,45 méter) és Pullmann (6,49 méter) Forrás: Origo

A 2,9 literes, hathengeres dízelmotor az E-osztállyal bevezetett OM654-es négyhengeres közeli rokona (ezért is lehetett, hogy a hivatalos gyári brosúrában még négyhengeresként szerepel), az S 350 d változatba kerül a gyengébbik, 286 lóerős és 600 Nm csúcsnyomatékú változata, míg az S 400 d a kétturbós kivitelt kapja, amelyet 340 lóerő és derék 700 Nm-es csúcsnyomaték jellemez.

Benzinesek: itt a 48 volt és a villanyturbó

Jöttek új, szintén sorhatos benzinesek is, és ezeket 48 voltos áramellátás támogatja, a váltóba épített indítómotor nulla fordulattól adja 250 newtonméteres nyomatékát és 16 kW teljesítményét, a Mercedes-Benzben elsőként alkalmazott villanyfeltöltő pedig nullára csökkenti a turbólyukat.

Két darab 12,3 colos kijelző egymás mellett, és kényelmi berendezések sora: elképesztő luxus és minőségérzet a fedélzeten. Később újra lesz plug-in hibrid modell Forrás: Origo

A 435 lovas S 500 így baromi gyors, miközben fogyasztása mérsékelt marad, a 48 voltos rendszer révén hatékony a rekuperáció, és állandó sebességnél vitorlázó üzemben a generátor dolgozik, miközben a sorhatos pihen.

Persze ez nem igazi hibrid, nem is ejtették ki ezt a szót a stuttgartiak.

Később erre a motorra és 48 voltos rendszerre építve érkezik a 408 lovas (500 Nm) S 560 e plug-in hibrid, amelyet hálózatból tölthetünk, és amelyre zöld rendszámot is kaphatunk, hisz ötven kilométeres elektromos hatótávval ígérik.

Kicsi az új V8, de erős - és egész takarékos

A benzinmotorok esetében a V8-as is újdonság: a fent említett sorhatos S 500 fölé kerül a kínálatban a új S 560, ebbe kerül az AMG első négy liter alatti motorja (M176 a kódjele). Hasonló (M178) dübörög az AMG GT-ben is, csak itt más a hangolása és a hűtése. Maximális teljesítménye 469 lóerő, a csúcsnyomatéka pedig 700 Nm. A gyáriak szerint ez a motor kevesebbet fogyaszt, mint a korábban használt 4,7 literes, turbós nyolchengeres.

A fokozatelőválasztó kar ebben a Mercedesben is a kormányoszlopra került, a kardánalagútról a menürendszer bugyraiban lehet barangolni, szerencsére a fő funkciókhoz direktgombos eléréssel Forrás: Origo

Ennél is sokkal érdekesebb, hogy a modell legfontosabb piacán, Kínában a négy liter alatti motorokra nem vetnek ki luxusadót. Takarékosan használva négy hengert lekapcsol a rendszer, hogy kisebb legyen a fogyasztás (Comfort módban 1000-3500-as percenkénti fordulatok között az AMG-változat is megteszi). Mi főként sport és kanyarmódban vezettük, 13 literes átlagfogyasztást mértünk 100 kilométerenként.

Ha a pénz nem számít, akkor az AMG a befutó

A motort az AMG rakja össze, de aláírást csak az S 63 AMG 4Matic+ változat részben karbon motorfedelén kapunk (M177). Ez igazi nagyágyút farag a luxus limuzinból, olyan magasságokba röpíti a kocsit, amelyben Lamborghinik, Ferrarik, Aston Martinok és Bentley adják egymásnak a forró kilincset. 612 lóerős, legnagyobb nyomatéka 900 Nm.

Bődületes erő és 900 Nm rejlik az összkerekes S 63 AMG nyolchengeres motorjában, de nem ez a csúcs: létezik S 65 AMG tizenkét hengerrel és 630 lóerővel - és hét tizeddel gyengébb, 4,3 másodperces gyorsulási idővel, mert hátsókerekes. Mindegyik AMG-motor magán viseli az összeszerelő munkás kézjegyét Forrás: Origo

Ezzel az 1995 kilós, 5,2 méteres limuzin méretéhez képest képtelenül rövid idő alatt, egészen pontosan 3,5 másodperc alatt gyorsul fel százra. Váltója is más, mint ami az S 560-ban szolgál, a kilencgangos Speedshift MCT parádésan gyors.

Az S 63 AMG csakis összkerékhajtással érhető el,

igazából ezért tud ilyen gyors lenni: még az erősebb, 630 lovas és ezer newtonméteres S 65 AMG-t is lepipálja. Azt nem vezettük, csak annyit róla, hogy hátsókerekes és 4,3 másodperc alatt van százon.

Túltolták kicsit a wellnesst

Rengeteg mindent tud az új S-osztály, köztük sok fölösleges dolgot. A hangulatvilágítás, a masszázs, a légfrissítő illata, az utastéren átsuhanó szellő hűvössége vagy éppen melegsége ezerféleképpen variálható, de tényleg. Nem számoltuk meg, nem is érdekelt, mert csakis az AMG-re hajtottunk. De nem keltünk elég korán, így csak koradélután jutottunk a mannához, a mirhához és a tömjénhez. Ezeknek a keveréke az S 63 AMG, de erről majd egy kicsit később. Most még maradjunk a tényeknél.

Fejedelmi kényelem a különálló, sokféleképp állítható hátsó üléseken. Újdonság a Magic Body Contol kanyarfunkciója: akár 2,65 fokot is dönt a kasztnin, hogy kevésbé zavarják az utasokat a keresztirányú erők Forrás: Origo

Külön részleg dolgozott az Energizing Comfort Control fantázianevű rendszeren, amely a klímát, az ülésfűtést és -szellőztetést, a világítást plusz az illatadagolást hangolja össze, ezzel teremtve hat különböző hangulatot. Csak egy bibi van, ez nem a The Dolder Grand spája, ez egy autó. Viselkedjen is úgy akkor, a fenébe!

A Multibeam LED lámpák teljesen automatikusan világítanak, a körülményekhez igazodva működő fényszóró akár 650 méterre is elvilágít. A hátsó lámpák is átalakultak, a fénycsíkok kristályszerű hatást keltenek.

A műszerfalon új a két nagyfelbontású kijelző egyenként 31,2 centiméteres átmérővel.

Nyugodtan hozzávehetjük a majdnem ekkora vetített kijelzőt is, amely a legjobb ebben a mezőnyben. Akárcsak a kisebb tesókban, a volán itt is érintésérzékeny vezérlőket kapott, mostantól a kormányon találhatók az adaptív sebességszabályzó kezelőgombjai.

Okostelefon is lehet az S-osztály kulcsa, sőt, onnan irányítva vezető nélküli ki- és beparkolásra is képes Forrás: Origo

Tiszta mágia, ahogy lebeg az út felett

Bármennyire is folyik még mindig a nyálam az AMG-ért, azt el kell ismernem, hogy ilyen mágikusan összerakott futóművel még sosem találkoztam. Ez tényleg letapogatja az utat, mindenre felkészül, még egy elénk dobott banánhéjra is a legmegfelelőbben reagál. Olyan tökéletesen tartja az autót az úton, hogy

simán ihatnánk hátul pezsgőt, miközben a sofőr 150-160-nal manőverezik egy kanyargós úton.

Semmi oldaldőlés, semmi megingás, semmi kóválygás (csak akkor dülöngél, ha a másodikos autonóm rendszert aktiváljuk, de erről már beszéltünk). Igaz, sport módban hajtottam a hátsókerekes S 560-ast. De mi a helyzet komfortban? Semmi dráma. Minden tökéletes, alig érezzük, hogy autóban ülünk, nem pedig repülő szőnyegen.

A navi alapján előre tudja, ha jön a kanyar

A kritikusabbak észlelhetnek egy kis megingást, azoknak ajánlom a curve (CV) üzemmódot, amely minden funkciót (motor, váltó, kormány, ESP, stb.) komfortban hagy, de a légrugós csillapítását feszesebbre hangolja, így kanyargós úton úgy érezzük magunkat, mintha egy helyben állnánk egy betonplaccon. A feláras Magic Body Control futóművet kanyarfelismerő rendszerrel szerelték fel.

Indítógenerátor segít mérsékelni az S500 étvágyát Forrás: Origo

Ez a navigációs adatokból tudja, milyen kanyar következik, és ennek megfelelően állítja be a futóművet. 2,65 fokig képes kiegyenlíteni a karosszéria dőlésszögét. Amúgy bármennyivel is megyünk - száguldoztunk 200 km/h-s sebességgel is - olyan, mintha a szobában ülnénk és virtuális szemüvegen keresztül, vagy számítógépes játékban vezetnénk.

Szürreális az egész, az új S-osztály már nem is autó.

Ha van baj, akkor ez az, igaz, nem az átlagembereké. A W222-es kódjelű luxusautó két lépcsőben érkezik (augusztus és október) a hazai kereskedésekbe, a magyar árlistát már megfaragták, 26 378 740 forint az S 350 d indulóára, az S 500 31 997 600 forinttól, az S 560 pedig 34 182 000 forinttól vihető haza alapfelszereltséggel.

Jöjjön valami más: úton a sokkoló AMG-vel

A német autópályára padlógázzal érkezem a felhajtóról, nyílnak szét előttem a sávok, mint farmeron a zipzár, hörögve kapcsol vissza a váltó, sport plusz módban száguldunk, az ESP-t sportosra állítottam (korábban mindig tartottam ettől, de ebben a kocsiban ez így van rendjén). 100, 150, 200, 250 km/h, de a gyorsulás rendíthetetlen.

Lassan jönnie kell a leszabályozásnak: 265 a tempó óra szerint, és felkeményedik a gázpedál.

Érzem, hogy bőven lenne még kraft, pár másodperc múlva átszakítanám a 300-as limitet, de nem lehet, nem végeztem el az AMG-tanfolyamot és nem fizettem ki a korlátozás feloldását.

Természetesen az AMG-t is fehérben fogtuk ki, de a légbeömlők és a fekete felnik, tükörházak azért árulkodóak. Mintha be akarna szippantani a légbeömlőin, egy dolgohoz viszont itt sem nyúltak: a kiálló csillaghoz a motorháztetőn Forrás: Origo

Innentől végig két kiló fölött tépünk, durván gyors és eszméletlenül izgalmas a kocsi. Az ördög cimborája: veszett, megzabolázhatatlan és teljességgel értelmetlen. Mégis beleszerettem. Hiába ugyanakkora, mint a pár órával korábban vezetett S 560 (mindegyik tesztautó nyújtott tengelytávú volt), valahogy szűkebbnek, emberibbnek éreztem. Mintha a világ összeszűkült és egyetlen puskagolyóvá zsugorodott volna, és én ott csücsülnék az orrán. Parádés.

Ki fogja megitatni a 612 lovat?

Itt nem érdekelnek a masszírozós Designo ülések, az IWC Schaffhausen analóg svájci óra, a mesterien kimunkált kárpitok, fabetétek, karbon borítások, csillogó és villogó, 64 féle színben pompázó LED-ek, kijelzők, illatok. Csak szívja az izzadtságot az üléshűtés és igya fel a verejtéket az alcantarával borított kormány, a többi nem érdekes. És legyen benzin. Legyen még több benzin.

Kicsit túlhevültek az első gumik, a kéttonnás sportos luxuslimuzin teljesítőképességeinek is vannak határai Forrás: Origo

Alig hajtottuk meg, kiürült a tank, nem tudom mennyi volt a fogyasztás, mert 30 liter/100 kilométernél nem mutatott többet a kijelző. Később, már Svájcban, a sebességkorlátozások és a szigorúbb büntetések hatására

leesett a fogyasztásunk 27 liter/100 kilométerre

- igaz, a poroszkálásért cserébe folyamatosan durrogtattam a kipufogót.

Elképesztő hangok hagyják el a 2x2 szögletes kipufogóvéget, a végsebesség 300 km/h (AMG vezetéstechnikai csomaggal) Forrás: Origo

Ez lehet a lélektani határ, amit egy S 63 AMG vásárló még le tud nyelni. Saccra 40 literes lehetett az átlagunk, nyélgázon mentünk, a féket pedig úgy használtuk, hogy néhány 0-230-0 km/h katapult után 80 fok feletti volt a gumik hőmérséklete, a jelzés pirosan villogott. Ezzel a kocsival nem lehet betelni. Főállású sofőrként ilyennel repeszteni sem lehet rossz, feltéve, ha a főnök bírja a tempót, és fizeti a bírságokat. Csak a jobb hátsó ülés helyett nehogy át akarjon szokni a kormány mögé...