Hiába az úttörő bejelentés, bajban van a Tesla

tesla model 3
Vágólapra másolva!
Ismét a General Motors a legértékesebb amerikai járműgyártó a piaci tőkeérték alapján. A GM a közel három hónapig listavezető Teslától szerezte vissza az elsőséget.
Vágólapra másolva!

A Tesla árfolyama a New York-i értéktőzsdén pénteken 313,22 dolláron zárt, és ezzel a piaci tőkeértéke 50,74 milliárd dollár volt. A General Motors árfolyama 34,94 dollár volt, piaci tőkeértéke ezzel 52,62 milliárd dollárra emelkedett.

A Tesla április 10-én lett a legértékesebb amerikai járműgyártó. Akkor a Tesla piaci tőkeértéke 51 milliárd dollár volt, a General Motorsé pedig 49,3 milliárd dollár. A harmadik legértékesebb amerikai járműgyártó áprilisban és most is a Ford volt, jelenlegi piaci tőkeértéke 44,36 milliárd dollár.

Forrás: Tesla

A Tesla árfolyama a múlt héten 17 százalékkal csökkent több kedvezőtlen hírre, például arra, hogy egyik autója, a Model S nem kapta meg a legjobb minősítést az észak-amerikai közlekedésbiztonsági intézet (IIHS) töréstesztjén.

A részvényár csökkenésében szerepet játszottak a járműgyártónak az elmúlt negyedévről közölt kedvezőtlen eladási adatai is, és az sem tudott lendíteni a cégen, hogy elkezdődött a tömegeknek szánt modellje, a Model 3 előszériás gyártása.